galéria megtekintése

Kormányzsidók

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 16. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

A honi zsidóság számára egyre újabb és újabb karrierlehetőségeket kínál az ismét virágba boruló magyar élet. Mostanában nagyon kifizetődően lehet például migránsozni és muszlimozni, hatalmas a fogadókészség. A hatalom és csatolt sajtószervei alig győzik várni az iszlám térfoglalástól rettegő, szigorú menekültpolitikát, megerősített határokat követelő „zsidó vezetőket”. Ők közösségük nevében is megerősíthetik, hogy a kormány egyenesen filoszemita politikát folytat az idegengyűlölő hangulatkeltéssel, miközben a törpe kisebbségben lévő Soros-bérenc liberálisok cserbenhagyják a zsidajaikat, akiket 25 éven keresztül agyonpátyolgattak, még a széltől is óvtak.

Mihelyt a zsidóverbuválás megkezdődött, rögtön nagy tülekedés is támadt: elsőnek Szabó György „zsidó vezető” szaladt elmesélni a Magyar Idők hasábjain, mennyire egyetért a miniszterelnökkel: „Magyarországot, illetve az Európai Uniót meg kell védeni a hónapok óta tartó migrációs áradattól” – találta fején a szöget, erre pedig „nincs más lehetőség, mint a jelenlegi, vagyis a határzár”. Szabó György ugyan nem „zsidó vezető”, hanem egy kormányzati közalapítvány kuratóriumának elnöke, a kuratóriumba értelemszerűen delegálással került, és egyetlen zsidó közösség sem választotta meg semmilyen tisztségre, viszont a Fidesz önkormányzati képviselője volt a XIII. kerületben, bár erről a Magyar Idők elmulasztja tájékoztatni olvasóit.

Szabó már kedden címlapra került bevándorlásellenes kormányzsidóként, így szegény Feldmájer Péter Mazsihisz-exelnök, aki immár szintén nem képvisel senkit, egy nappal lemaradt. Csak szerdán tudathatta a magyar közvéleménnyel, hogy „a jelenlegi ütemben zajló tömeges muszlim bevándorlás veszélyt jelent az európai zsidóságra, és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent Európában”, a határokat pedig, jegyezte meg váratlan csavarral, meg kell védeni mindenáron. Mindketten kitértek az újra aktuális főellenségre, Soros Györgyre is, aki a kormánysajtó tájékoztatása szerint most éppen a bevándorlás támogatásával kívánja hidegre tenni Európát. A kormányzsidóknak meg is van róla a véleményük.

 

Reméljük, felfigyelnek szorgalmukra, mert ahogy Zoltai Gusztáv, úgy régi társa, Feldmájer Péter is igazán megérdemelné már, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere végre a hóna alá nyúljon, felkarolja, ne hagyja az árok szélén.

Ezúton is szeretnénk felhívni érdemeire a figyelmet, hátha nem jelentkezett még elég feltűnően. És egyúttal megragadnánk az alkalmat, hogy jelezhessük minden zsidónak, akiben csak mocorog némi ambíció: szabad a pálya, Magyarország a lehetőségek hazája számunkra. Kis egyetértés, kis félelemkeltés rögtön a legnagyobb reményekre jogosít.

Jelentkezni a Magyar Idők szerkesztőségében lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.