A napokban megismert adótörvény-tervezetből megtudhattuk, hogy a kedvezményes adózású természetbeni juttatások esetében a munkáltatót (kifizetőt) terhelő, jelenleg 35,7 százalékos közterhet 51,16 százalékra akarja emelni a Nemzetgazdasági Minisztérium. Így a 2015. évtől a béren kívüli juttatásokat („egyes meghatározott juttatás” gyűjtő elnevezéssel) egységesen 51,16 százalék elvonással sújtanák úgy, hogy a fizetendő közteher teljes egészében továbbra is a munkáltatót terheli.
Gyakorlati példával: 2014-ben a sok helyen rendszeresített, a dolgozó számára adó- és járulékmentes 8000 Ft/fő fizetőértékű Erzsébet-utalvány 10 856 forintba került havonta a munkáltatónak, jövőre ugyanez a nagyságrend 12 093 forintot fog jelenteni. A munkáltatói tehernövekedés mértéke – változatlan nettó érték mellett – számottevő.
Az indokolatlan és számomra megmagyarázhatatlan közteheremelés persze nemcsak az Erzsébet-utalványt érinti, hanem más cafeteriaelemeket is, így pl. a munkahelyi (üzemi) étkeztetés munkáltatói támogatását, a Széchenyi Pihenő Kártyát stb. A korábbi ígéretekkel szemben az élőmunka-terheket tehát nem csökkentik, hanem jól érzékelhetően emelik.
Felhívom a figyelmet arra is, hogy a béren kívüli juttatások munkáltatói terheinek növelésében – sajnos – rendkívül következetes a gazdasági kormányzat: 2011-ben a szóban forgó közteher 19,04 százalék volt (régi szép idők), amely 2012-re 30,94 százalékra emelkedett. A 2013. és 2014. évben a kedvezményes kulcs egyaránt 35,7 százalék volt. Az 51,16 százalékos új, egységes kulcs azt jelenti, hogy négy év alatt több mint két és félszeresére nőtt az említett címen történő elvonás.
A bruttó bérekhez tapadó munkáltatói kötelezettség 28,5 százalék, ennek tükrében az 51,16 százalékos közteher érvényesítése akár provokatív lépésnek is minősíthető. Majdnem kimondható: épeszű és költségérzékeny foglalkoztató ekkora terhet önként nehezen vállal, ilyet ne is javasoljanak neki.
A cafeteria-rendszer ismételt megsarcolása azt sejteti, hogy a gazdasági kormányzatot nem igazán érdekli a hazai tulajdonban lévő kereskedelmi, vendéglátói és szállodai vállalkozások tízezreinek jövőbeni sorsa, amelyek az utalvány-, illetve a kártyaforgalomból nemzetgazdasági szinten több százmilliárdos nagyságrendű forgalmat realizálnak.
Az előterjesztő NGM nem törődik a dolgozóiknak béren kívüli juttatást biztosító vállalkozókkal sem, mondván, ha fenntartjátok a jól megszokott és kedvelt juttatásokat, akkor fizessetek, mint a katonatiszt! A munkavállalók sem lehetnek túlságosan boldogok: sokuktól a jövőben várhatóan elveszik a bérkiegészítésként is funkcionáló cafeteriaelemet, jobb esetben nettó pozícióvesztés mellett „bebruttósítják” az eddigi juttatást (azaz munkabérré változtatják).
Ezek a változatok 110-130 ezer forintos bruttó bérek mellett igencsak fájdalmasak. És ne hagyjunk ki még egy fontos szereplőt, még egy várható vesztest: az állami költségvetést, amelynek eddig megbízható és jó üzletnek bizonyult a kártya- és utalványrendszer működtetése. A jövőben nincs szükség az ebből eredő adóbevételre? Annyira jól megy a költségvetés szekere, hogy fölényesen arcul legyintve vállalkozót és munkavállalót, lemondhat a központi büdzsé egy biztos forrásról?
Ha így van, akkor nem igazán értem a rekordmagas 27 százalékos áfakulcs alkalmazását, a brutális ágazati különadóztatás fenntartását, valamint az internet-forgalmazás megsarcolásának nem túl eredeti ötletét. Itt tartunk most, október utolsó hetében. A megismert normaszöveg-tervezet készítői „természetesen” sem a munkavállalói, sem pedig a vállalkozói érdekképviseletek véleményére nem voltak kíváncsiak, pedig egy konzultáció során biztosan elhangzott volna a törvényjavaslatban leírtaknál okosabb javaslat.
Az emelést erőltető illetékesek sokadik alkalommal nem számoltak azzal, hogy a hamarosan kezdődő országos szintű, majd az azt követő ágazati – és munkahelyi szintű bértárgyalások mozgásterét szűkítik, eredményességét pedig veszélyeztetik az elvonás szintjének növelésével. Konzultáció hiányában nem tudom megfejteni a kormányzati szándékot.
Találgatok. Tényleg azt gondolják az NGM képviselői, hogy a vállalkozások változatlan számban és mértékben fognak biztosítani béren kívüli juttatást az 51,16 százalékos kulcs mellett? Annyira konformistának és ostobának tartják az üzleti világ szereplőit, hogy függetlenül a közteher nagyságától, minden határon túl biztosítanak dolgozóiknak valamilyen cafeteriaelemet? Én nem ilyennek ismerem a versenyszektor képviselőit.
De az is lehet, hogy a gazdaság állami irányítói megelégelték/megunták a munkáltatói és munkavállalói szolidaritásra is épülő juttatási szisztéma fennmaradását, és ezt az ellenérzésüket nem tudják, vagy nem merik nyíltan vállalni. Két évvel ezelőtti írásomban arra a szándékra gyanakodtam, amire most is: sok fájdalommal járó lassú kínhalálra ítélték/ítélik azt a hazai cafeteria-rendszert, amelynek nem ismerik az értékeit, nem látják az előnyeit.
Pedig lenne egy harmadik, egészen könnyen átlátható, jól jövedelmező és szimpatikus megoldás. A 28,5 százalékos munkáltatói bérteher alatti – mondjuk 25 százalékos szintű – elvonási kulcs alkalmazása, ezzel ösztönözve a béren kívüli juttatások bővülését, kiteljesedését. Mindenki jól járna, nem utolsósorban az állandó egyensúlyi problémákkal küzdő állami költségvetés is.
A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
