Vádat emeltek egy fiatal költő ellen, aki Pécs belvárosában gépkocsikat rongált meg erős felindultságában. A Bama.hu beszámolója szerint a fiatalember tavaly novemberben még egyetemistaként kiállt az utcára, hogy a saját verseit árulja, mivel azonban senki nem vásárolt tőle, „ingerült állapotba került”, és tizennégy autót karcolt össze,mintegy két és fél millió forintos kárt okozva.
Nem tudjuk, hogy a bíróság mekkora büntetést ró ki a fiatalemberre, mindenesetre mi, ha korlátozott mértékben is, de meg vagyunk hatódva. Létezik még költő az országban, aki kiáll az utcára a saját verseivel, és azt hiszi, hogy el tudja adni őket, akár jók azok a versek, akár nem. S egyáltalán: hogy bárki is megáll előtte, s esetleg bele is lapoz a kínálatba. Arról sajnos nincsenek információink, hogy szavalt-e néhány sort a verseiből kedvcsinálás végett, valószínűleg nem, mert akkor a hatósági hír nem kocsirongálásról, hanem a fiatal költő csoportos inzultálásáról szólt volna.
Mindezzel nem azt akarjuk állítani, hogy nem érdemes egyetemistaként verset írni éjszakánként; hiszen régen sem feltétlenül utcai versárusítással lett költő a költő. Csupán felhívnánk a figyelmet arra, hogy a költői érvényesülésnek számos más útja is van. Az egyik hírösszeállításban éppen a pécsi egyetemista esete alatt jelent meg Vári Györgynek a Népszabadságban jegyzett cikke egy másik, immáron a többiek fölé magasodó költőről.
Eszerint „csendben dúl a mutyi L. Simon régi ismerőseinél, az általa bejegyzett alapítvány ugyanúgy juttatott bő 16 millió forintnyi közpénzt a régi ismerősöknek”, mint régen. Mint tudjuk, L. Simon László a funkcióját tekintve költő-államtitkár, mégpedig az elhivatott fajtából. Értve ezen, hogy noha Lázár miniszter nemrég fokozta le gyanús meggazdagodására hivatkozva, sőt a miniszterelnök kegyeiből is kiesett a hazudozásai miatt, úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
