A megjósolt áprilisi kudarc után tudhatja-e már a választó, hogy az MSZP pontosan kiknek a pártja, jövőképének melyek azok a tollvonásai, amelyek a mindennapokra lefordíthatók, értelmezhetők, hihetők és elfogadhatók? Mi alapján hihetjük el, hogy értik, mi történt velük, körülöttük, mibe buktak bele?
Biztos vannak a háttérben apró kiegyezések, belső hatalmi játszmák, taktikák, széthúzások és megígért összetartások, egyéni ambíciók. Ez azonban belügy, viszont apró kiigazítások a választási sikerhez akkor sem lesznek elegendőek, ha most már eleve csak a második hely a cél.
Ráadásul tudható: a választók mindig a győzteshez húznak, mert vele együtt végre ők is nyerni akarnak. Ha nem mást, hát választásokat. Az MSZP-vel így és most aligha lehet. Magyarázkodni persze lehet, hogy éppen a krízishelyzetben nem szabad kapkodni, mert beszűkült politikai tudatállapotban képtelen felmérni egy szervezet önmaga állapotát, esélyeit, bajait, erényeit. Alaposan, szakszerűen elemezni kell a helyzetet, s nyugodt körülmények között átgondolni a jövőt. Egyébként meg praktikus haszna, értelme sincs a kapkodásnak, pár hónap alatt nem lehet megváltani a világot.
De legalább jelezni kellene, hogy valami készülőben van – ha van –, ami hangnemében, arcaiban, politikai kultúrájában, elszántságában és átgondoltságában más, mint ami eddig volt. Ami határozottan lezárja ezt az évek óta tartó szerencsétlenkedést, téblábolást, tétova identitáskeresést, összevissza beszédet.
Egy nagy bukásból fel lehet állni, igaz, ugyanúgy folytatni már nem lehet. Legalábbis nem célravezető. A folyamatos leépülésből, eljelentéktelenedésből azonban nincs visszaút. Miközben az MSZP-ben kívülről nem látni erőt, megújuló szándékot, a Jobbik – sok esetben – balról előz, már a második helyen áll a közvélemény-kutatások szerint.
Az MSZP tartozna annyival önmagának, tagjainak, szavazóinak, de különösképpen azoknak az értékeknek, melyeket a baloldal Európa-szerte hitelesebben tud érvényesíteni a jobbnál, és persze az országnak azzal, hogy végre találja ki,majd radikálisan újítsa meg önmagát.Mert különben rövidesen ott tart, hogy padlóra rántja magával együtt az egész baloldalt, s az egyre inkább szemmagasságba kerülő bejutási küszöb felé kell félénken pislognia.
Ez egyébként, ha belátják, ha nem, a jobboldalnak sem lenne érdeke, de hát ők aligha lesznek kíméletesek a szocialistákkal. A padlón is beléjük fognak rúgni.
