galéria megtekintése

Kitört a futballvulkán

0 komment


Pető Péter

Legfontosabb feladatom, hogy egyesítsem a nemzetet! Ez volt az elnök belépője, ami érthető küldetés, ha az érintett politikus olyan árokásó nagyhatalom élére kerül, mint Magyarország, esetleg egy vallási konfliktusokkal bőven terhelt állam vezetését veszi át. Ugyanakkor kevés ambícióról árulkodik e misszió kijelölése, ha olyan nem feltétlenül társadalmi tagoltságáról, történelmi traumáiról, etnikai háborúiról ismert ország első embere lesz, mint Izland.

Igaz, az már Gudni Johannesson politikai éleslátásáról árulkodik, hogy nem nemzeti konzultációt indított az egyesítésprojektről, hanem csak felvette szépen kedvenc csapata mezét, aztán beállt honfitársai közé a lelátóra az Eb-negyeddöntőben, hogy a helyszínen szurkoljon a franciák ellen pályára lépő együttesnek. Ez is jelzi, nem harrachpéteri értelemben vett életörömmel közlekedik a közéletben.

A képet árnyalja, jelenlétével halaszthatatlan közfeladatát teljesítette, elvégre Izland lakosságának tíz százaléka volt azon a helyen, ahol éppen ő is. A gejzírek szigetének lakói megőrültek a válogatott nyolcba jutásától. Felfoghatatlan volt inváziójuk, ami egyúttal rámutatott arra, üdvözlendő, hogy Kína futballja egyelőre nem termel Aron Gunnarssonhoz fogható nemzeti hősöket, mert ha esetleg megindulna minden tizedik ázsiai polgár meccset ünnepelni, Nógrádi György újrafogalmazhatná kevéssé komplex népvándorlásügyi tételeit.

 

Ez a veszély egyelőre nem fenyeget, az viszont igen, hogy felejthetetlen közösségi élményekről, nem pedig cselekről, kapáslövésekről és borzasztó tüdőrúgásokról marad emlékezetes az Eb. Elvégre amikor az izlandi csapat hazatért, konkrétan a fél ország várta a gárdát a színpad előtt. A varázslatos publikum és a játékosok együtt ütötték össze újra és újra kezüket ütemesen a fejük fölött. A rajongók nem csak azért ünnepeltek, mert önfeledt örömöt okoz, ha olyan válogatottnak szurkolunk, amelyben minden játékos neve sonra végződik: a közösség képviseletében pályára lépők közös erőfeszítéseit díjazták.

Ez az, amit előszeretettel nem értenek sokan, minek nyomán képesek orbánozásba fullasztani piros-fehér, zöld dress code-dal rendezett körúti utcabálokat. Mert nem értik, hogy a jelenség nem az eredményekről szól (0-4 vagy 2-5), szól, hanem a közösségről, az élményről, az összetartozásról.

Ezért fölösleges feltenni a kérdést, hogy hol voltak ezek a tízezrek, amikor kiadták Nádas Péter örökkévalóságnak írt Párhuzamos történetekét? Miért nem állt meg a villamos, amikor Kozák Danuta nyert kajak szólóban a londoni olimpián? Miért nem helyeztették át a Puskás stadionba a Pintér Béla-előadást?

Minden ilyen kérdés csak elsiet a valóság elől, ahol a futball mindenkié, a többi szenzációs kulturális, sportteljesítmény meg kevesebbeké.

Ez pedig nem értékítélet. Nem azt jelenti, hogy a kapáslövés értékesebb, mint a tökéletes rím. Ám azt mindenképpen üzeni, hogy a futball öröme, közössége, szenvedélye férhető hozzá és élhető meg a legtöbbek számára. Még a vulkánok, vikingek földjén is.
Meg idehaza. Pedig itt még csak nem is végződik minden játékos neve sonra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.