A modern ipari forradalmat állítólag az Eastman Kodak indította el, a fotográfiára szakosodott amerikai multi volt az első cég, amely „kiszervezte", vagyis bérmunkába kiadta információs technológiai üzletágát. A rochesteri központban rájöttek arra, hogy az információ birtoklását olcsóbban és egyszerűebben is megoldhatják. Azóta a kiszervezés (angolul outsourcing) mindennapi költségcsökkentő gyakorlattá vált az üzleti világban.
Akárhogy is nézzük, az Európára nehezedő menekültválságban is valami hasonlóról állapodtak meg az unió és Törökország vezetőinek pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján. Hátborzongató emberéleteket árucikknek tekinteni, s azokkal úgy is bánni, lényegében mégis ez történik. Törökország jelentős menekültügyi szolgáltatást nyújt, ígérete szerint leveszi a terheket Európa válláról, ezért cserébe különböző komoly juttatásokat kap.
Törökország közel sem makulátlan partner, sőt, de Európának nincs más választása, mint egyenrangú félként, lényegében 29. tagállamként kezelni a korábban az iszlám világban a modernizáció modelljének gondolt, jó ideje a putyini irányított demokráciára hasonlító NATO-szövetségest.
Európának azért nincs más választása, mert a 28 tagállamot a végletekig megosztja a menekülthullám. Elég csak arra utalni, hogy mekkora szakadék választja el egymástól a német és a magyar álláspontot. A török megoldás vállalása, no meg a kötelező kvóták, értsd szolidaritás elvetése bizonyult a legkisebb közös nevezőnek. Az európai közvélemény jelentős része a menekültek számának radikális csökkentését kívánja, s közben egyre nagyobb teret nyernek az elzárkózásnak azok a pártjai, amelyek a migrációs válságból politikai tőkét és választási sikereket kovácsolnak maguknak. Még egy ok az Ankarával való alkura a júniusban esedékes brit népszavazás. Ha az EU csődöt mondana menekültügyben, azzal tálcán kínálna érveket a szigetország kilépését támogató tábornak.
