galéria megtekintése

Kisgazdásodás

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 06. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Kisgazdásodik a Fidesz: frakcióharcok dúlnak, a kereszténydemokrata álpárt után még a kriptokisgazdák is önálló véleményt fogalmaztak meg, a jelenkor Pepó Pálja, Fazekas Sándor botrányról botrányra bukdácsol, a főnök pedig a földvagyon újraosztásának fölmelegített ígéretével próbálja lassítani a tábor szétszéledését.

Ha két évvel ezelőtt mondja Orbán Viktor, hogy „a mezőgazdaság nyolcvan százalékának kisgazda alapokon kell állnia”, alighanem a frakcióvezetés hívott volna orvost hozzá. Nem sokkal korábban mondott le ugyanis kormányzati pozíciójáról a jobboldal utolsó hiteles vidékpolitikusa (Ángyán József), és akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a Fidesz a választási kampányban csúnyán átejtette a falvak népét meg a saját híveit.

Ahogyan Ángyán mesélte: „Amikor a kormány az alaptörvény harmadik módosító indítványát beterjesztette, és az nem a családi gazdasági és a szövetkezeti modellt, hanem az integrált mezőgazdasági termelésszervezést nevesítette mint kétharmados, sarkalatos törvényi szabályozást igénylő területet, akkor ez még a kormánypárti frakciók soraiban is igen nagy meglepetést okozott”, merthogy néhány beavatotton kívül senki sem tudott róla, és megtippelni sem tudták (erről videofelvétel is ránk maradt), miféle integrációt szavaztak bele az alaptörvénybe.

 

Orbán harca a nagybirtokrendszer ellen valójában a mostani kormányfő verbális konfliktusa az előzővel, akit történetesen szintén Orbán Viktornak hívtak. Hiszen ő volt az, aki nem engedte – és azóta sem engedi – a parlament elé kerülni az Ángyán által írt, az egész gazdatársadalommal egyeztetett, a családi gazdaságok dominanciáját tartalmazó Nemzeti Vidékstratégiát. Ő puccsolta meg – a saját frakcióját is meghökkentve – az alkotmányt annak érdekében, hogy alaptörvényi védettséget biztosítson a kormányközeli oligarchák, kiemelt fideszes földesurak alá rendelt agrártermelés magyar modelljének.

Ő szavaztatta meg az érdemi felső méretkorlát nélküli, a birtokkoncentrációt érezhetően felgyorsító földforgalmi törvényt. És ő védte meg minden támadással szemben a botrányos földbérleti pályázatokat, amelyek a helyben élő családi gazdálkodóktól tömegesen elvették, majd Mészáros Lőrincnek (meg a műkörmösnek, a nádazónak, a nagykövet pereputtyának) adták az állam földjeit.

A dél-amerikai típusú birtokstruktúrát nem Orbán hozta létre (bár neki is része volt benne az állami gazdaságok last minute privatizálásával) – voltak itt korábban is Leisztingerek, Boros Imrék, Raskó Györgyök –, de sokat tett azért, hogy még aránytalanabb legyen. Közben pedig egy új nagybirtokos réteget is fölnevelt, a már említett Mészárossal az élen. Ha ebben a most meghirdetett új földharcban azon múlik a haza üdve, hogy legyőzi-e a 2015-ös Orbán Viktor a 2014 előttit, akkor alighanem el vagyunk veszve: bár a régit sem szerettük, az azért ténykérdés, hogy sokkal erősebbnek tűnt, mielőtt meghasonlott önmagával.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.