Ülünk a presszóban, nem hiszünk a szemünknek. A sarokban, az adóellenőrök törzshelyén, ahol a legnagyobb forgalom idején számlahegyek szoktak tornyosulni, azt mondja a tulaj, frissen dauerolt ötvenes nő, hogy maguk itt azzal szórakoznak heti legalább két alkalommal, hogy kellő időben ütöttem-e be a melegszendvics árát a pénztárgépbe, miközben az önök vezetői milliárdos áfacsalásoknak nem járnak utána, s ki vannak tiltva Amerikából.
Mi történik erre? Az, hogy a két adóellenőr, akik ezen a napon éppen nem öltöztek nem adóellenőrnek, tehát vállalták identitásukat, felnyalábolja a rengeteg számlát, kimutatást, majd sűrű bocsánatokat kérve azt válaszolja: önnek igaza van, ezekben a feszültségekkel terhes napokban nincs erkölcsi alapunk önt egy db melegszendvics miatt megbüntetni.
Majd dolguk nem végeztével távoznak. Ez az igazi forradalom. Máshogy nem is történhetett, a magyar nép megint bebizonyította, hogy különb bármely más népnél, még az ellenőreiben is van igazságérzet. Az tudniillik katasztrofális következményekkel járna, ha ennek a kitiltásos botránynak meg a többi világ nagy korrupciós ügynek nem lenne következménye. Jaj, nem a magas politikára gondolunk, mert mire megyünk mi azzal, ha elnök asszonyok meg miniszterek feje hull a porba, jön majd helyettük más, nem vagyunk mi azzal kisegítve.
