galéria megtekintése

Kis öröm

10 komment

A szerk.

Újra és újra lebukik, de a magyar kormány rendületlenül füllent, machinál, csúsztat, „jogászkodik".

Nemrégiben megírtuk, hogyan szervezte és manipulálta lobbistája (fülén 1,4 milliárd forintos árcédulával) Washingtonban azt a kongresszusi meghallgatást, amelyen aztán egyes „önzetlen" amerikai képviselők védelmükbe vették a fideszes rezsimet. Most az derült ki kevesebb mint egy nap alatt, hogy a Rothschild bankház által szállított, a jövőbeni energiaárakra vonatkozó becslésen alapuló paksi megtérülési tanulmány finoman fogalmazva „idegen üzleti érdeket" szolgál. Konkrétan a jó nevű bankházét, amelyet a kormány a magyar adófizetők pénzéből bérelt fel, hogy aztán a magyar adófizetőket meg persze az Európai Uniót vezesse félre a „független" tanulmánnyal.

Érdekes, a piacokat egyáltalán nem hatotta meg a jóslat, miszerint tíz, húsz, sőt harminc év múlva milyen magas lesz majd Európában az áramár.

 

A tőzsde ezek szerint már nem hallgat a Rothschildokra?! Mintha a bankház elemzését is csak egy a megrendelő szája íze szerint, jó pénzért, felelősségmentesen készült fogalmazványként kezelnék, amely egyfajta gombhoz varrott kabátként vélt világfolyamatokból von le a megrendelő szűk ér­dekeinek megfelelő végkövetkeztetést.

Igaz, a mostanihoz hasonló leleplezések az eltorzított médiahelyzet miatt nem jutnak el mindenkihez, de érdemes konstatálni, hogy szakmánk még életben van. Sőt, mintha még élvezetesebb lenne, mint amikor minden jól megy.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.