Állt a rámpán, az volt a dolga, hogy ott rend legyen. Ne maradjanak árulkodó nyomok, amelyekből a marhavagonokba zsúfolt zsidók Auschwitzba megérkezvén gyaníthatták volna, hogy mi vár rájuk.
Oskar Gröning civilben banktisztviselő volt, meggyőződésből lépett be az SS-be. A náci koncentrációs táborban azt is feladatul kapta, hogy a zsidók holmiját pénz és értéktárgyak után kutatva átvizsgálja, a találtakat könyvelje és utalja, küldje tovább Berlinbe. Több mint hetven évvel az események után Németországban Gröning most áll büntetőbíróság előtt. Azért kell felelnie, mert a vád szerint bűnsegédletet nyújtott 300 ezer ember, jelentős részben magyar zsidók tömeges elpusztításához. Kezéhez közvetlenül nem tapad vér, de a gyilkológépezet része volt. Állítja, hogy csak egy apró kis csavar egy hatalmas „rendszerben”. Amit sok-sok apró csavar tartott össze. És működtetett.
A lüneburgi bíróság előtt egy 93 éves aggastyán áll. Elismeri erkölcsi felelősségét, megbánást tanúsít, bocsánatot kér, de az SS-t „klassz csapatnak” nevezi. Az iparszerűen végrehajtott emberirtás segédjét mégsem így képzeljük. Az egykori gyilkosokból és cinkosaikból, segédjeikből már kevesen élnek. Velük együtt öregedtek a túlélők is, akik közül sokan eljöttek az észak-németországi városba, hogy mellékvádlóként és tanúként szerepeljenek az egyik utolsó Auschwitz-perben. Nekik nem az a fontos, hogy Gröninget hány évre ítélik. Hanem az, hogy egy jogállami eljárásban mondja ki a bíróság: a háborús és emberiség elleni tettekhez nyújtott bűnsegédlet is súlyos bűn. Az apró kis csavarok is felelősek – s ezzel minden nemzetnek, társadalomnak szembe kell néznie. Mert ezzel tartozik az áldozatoknak és a felnövekvő generációknak.
