galéria megtekintése

Kirakatper

6 komment


Tanács István

A mostani EU–török csúcs első napján kezdődött Szegeden egy bírósági tárgyalás, amelyet mindenki másért tekint kirakatpernek. Most vizsgázik a gyakorlatban a menekültügyi válsághelyzet nevű jogintézmény, amelyet 17 órával Röszke 2. ostroma előtt léptettek életbe. A vádlottak vallomásaiból kiderül: persze, hogy tisztában voltak ők azzal, nem törvényes dolog határokon átgázolni, szögesdrótos kapukat ledönteni. De előttük már sok százezer ember tapasztalata bizonyította: itt, Európában nem veszik olyan szigo­rúan a törvényeket.

Akit a nemzetközi segélyszervezetek vezetnek át minden ellenőrzés nélkül a görög–macedón határon és a macedón rendőrség tesz fel készségesen a vonatra, jogosan gondolhatja, hogy amit tesz, azt neki szabad. Mert amit megengedtek ötszázezer meg egymillió embernek, miért ne tehetné meg az, akinek hirtelen az orra elé csukják Horgoson a szögesdrótos kerítéskaput? És ha a nemzetközi sajtó meg a közvélemény szemében a macedón rendőrség lett a bűnös, amiért augusztus 22-én Gevgelijánál megpróbálta feltartóztatni a menekültáradatot; ha ott aztán mégis áttörtek diadallal, miért ne gondolhatták volna szeptember 16-án Röszkénél, hogy ugyanúgy legázolják egy másik, kis, lenézett ország szögesdrótjait? A világ összes jelentős tévétársasága ott állt aznap Röszke 2.-nél – a többség magyar területen, szemből akarta fényképezni, hogyan törnek át a mostani vádlottak és nyomukban vagy négyezer menekült szép szemű gyermekkel, kerekesszékes nagymamával, ujjaikkal a győzelem jelét mutatva.

A magyar hatóságok be akarják bizonyítani, hogy akit elkaptak, tudatosan, és nem egymagában készült, hergelte a többieket, lőporszagú volt a hátizsákja, a mobiltelefonján talált fotókon géppisztollyal pózol Szíriában. De kirakatper lesz ez az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, civil szervezeteknek is: van vádlott, aki azt írta egy beadványában, hogy megverték, a kihallgatótiszt arra akarta rávenni, vallja be, hogy ő is dobált, és nem azt írta a jegyzőkönyvbe, amit mondott, hanem azt, „ami tömegzavargás és terrorcselekmények szításának számít”. Mit lehet itt bizonyítani? Ezért talán a bíróságnak is kirakatper a röszkei ostromlóké: annak bizonyítása, hogy ilyen körülmények között is lehet törvényesen és tisztességesen ítélkezni.

 

Hiába kirakatper, máris túllépett rajta az idő. Az Európai Unió javaslata szerint a szírek jöhetnek, az afgánok, pakisztániak, észak-afrikaiak, tömérdek más, sorsverte embere a világnak nem jöhet. Tény: mi lenne, ha azok a tíz- és százmil­liók mind jöhetnének, akiknek olyan élet jutott, amilyet a (nem csak szír) röszkei vádlottak vallomás helyett elmeséltek?

Azt a nemzetközi jogot, amelyet szeptemberben az európai kormányok többsége még számon kért Magyarországtól, már az Európai Unió vezetői sem tekintik érvényesnek. A globális egyenlőtlenség és igazságtalanság okozta népvándorlástól azonban ez sem véd meg: lesz, aki chartergépen jön majd, más embercsempésszel menekül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.