galéria megtekintése

Kinek mi köze a holokauszthoz?

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 04. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

A friss Heti Válasz hasábjain a lassan állandó külső munkatárssá váló Schmidt Mária újabb óriásesszével gazdagítja az egyetemes kultúrtörténetet. A látszólag a Sorsok Házát és a magyar holokausztemlékezetet tárgyaló nekifutás egyfelől szívet tépő tónusban és kíméletlen részletességgel számol be ismét, menetrendszerűen, az üldöztetésről, amelyet a Főigazgatónak a honi és nemzetközi balliberálisok gyűlöletorgiái miatt bő másfél évtizede el kell szenvednie, amiért merő hazafiságból eligazgat például egy tekintélyes méretű állami intézményhálózatot.

Schmidt Mária múzeuma előtt az égbe indulnak a vonatok
Schmidt Mária múzeuma előtt az égbe indulnak a vonatok
Kurucz Árpád

Őszintén megmondja, hogy azért vette magára még a Sorsok Háza beüzemelését is, mert ha „kibeszéljük” a „múlt tragédiáit”, akkor végre semlegesíthetjük azokat az erőket, amelyek „hazánkat fasisztázzák”. A projekt nemes végcélja tehát az, hogy némely ballibek befogják végre a hazaáruló szájukat. És valóban, saját mártíromságának nyomatékos hangsúlyozásán túl csak ennyit kíván mondani Schmidt: hogy senki ne ugasson bele.

 

Mert, ha hiszik, ha nem, a Mazsihisz például bele akar beszélni a magyar holokauszt emlékezetébe. Meg „a” külföld is persze. Az angolok, az amerikaiak meg még az izraeliek is. Pedig az a mi nemzeti történelmünk, azt csinálunk vele, amit akarunk. Még az is felmerült, tudjuk meg elhűlve, hogy egy nemzetközi történészbizottság is belepofázhasson a kérdésbe, eb ura fakó, el a nemzetközi kezekkel a magyar szuverenitástól!

Lázárnak az a kijelentése, hogy Schmidtnek konszenzust kell keresnie bizonyos zsidó szervezetekkel, Schmidt szerint jobban megdöbbentette a magyar közvéleményt, mint az, hogy Lázár Zoltai Gusztávot tanácsadónak nevezte ki. Lázár ugyanis legújabban nem átallotta még azt is mondani, hüledezik a főigazgató, hogy még a magyar holokauszttúlélőknek is lehet szavuk a magyar holokausztot bemutató kiállításon.

Schmidt ezen háborogva azért tényleg kicsit túllőtt a célon, de az irány világos: a kormányt kétharmaddal megválasztották, a kormány őt kinevezte, úgyhogy az ő szuverenitása azonos az országéval. A Lázár-féle konszenzus ebből kifolyólag a haza egységes akaratának elárulása. Ismerős. De ha a még nála is sokkal szuverénebb Lázárnak meg épp máshoz van kedve, mint neki, akkor persze zavar keletkezik az erőben.

Schmidt szerint különben a zsidó és nem zsidó magyarok közös történelme valóságos „love story” volt, amelynek egyedül az veszélyezteti a happy endjét, ha ő nem hozhatja össze minden más vélemény figyelembevétele nélkül a Sorsok Házát. Tényleg ezt írja. Ehhez képest akkor a love story 1944-es epizódja, gondolom, csak amolyan átmeneti összezördülés lehetett, ami a legjobb kapcsolatban is előfordul.

Ha tényleg így képzelte – amit, hiába olvasom el újra meg újra, még mindig nem tudok elhinni –, akkor kénytelenek vagyunk némi hálát érezni a legborzasztóbb magyar politikusok egyikének, hogy úgy tűnik, még időben próbálja lefogni a kezét. Nem esik jól, mégis azt kell mondanom, kösz, Lázár.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.