galéria megtekintése

Kinek a szégyene?

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 22. számában
jelent meg.

Heimer György
Népszabadság

Kamenyec-Podolszkijtól Auschwitzig címmel minap kegyeleti emlékkonferenciát rendezett a Wesley János Lelkészképző Főiskola, közösen amerikai testvérintézményével, a rochesteri Nazareth College-dzsal. A háromnapos ülésfolyamon félszáznál is több előadás hangzott el a magyar soáról. Vagyis arról a tragédiáról, amikor a múlt század negyvenes éveiben hatszázezer magyar zsidó is áldozatul esett a népirtó náci öldöklésnek.

Az érdeklődő hallgatóság – köztük az amerikai iskola tanárai és diákjai – a hazai holokausztkutatás színe-javát és szép számmal külföldi történészek előadásait hallgathatta végig. Ezek jó pár új dokumentummal, nemegyszer megrendítő részlettel tovább árnyalták a pusztulás történetét. Azt a pokoljárást, amely 1941 augusztusában húszezer, akkori szóhasználattal, hontalan magyar zsidó lemészárlásával vette kezdetét az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban, és három évvel később a legnagyobb magyar zsidó temetőig, a több százezer magyar áldozatot követelt auschwitzi halálgyárig vezetett Lengyelországban.

A címben szégyent írtam. Igen, szégyent, mert a magyar média – beleértve ebbe a kormánnyal szembenieket is – nem tartotta közlésre érdemesnek, hogy tudósítsanak az emlékülésről, urambocsá, esetleg hosszabban megidézzék az előadókat.

 

Például George Eisent, a társzervező Nazareth College magyar származású rektorhelyettesét, aki a kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosságot követően a szomszédos Stanislawówban elkövetett atrocitások hóhér parancsnokáról, Hans Krügerről beszélt. Csapody Tamás jogászszociológus legújabb kutatási eredményeit ismertetve arról szólt, hogy a fegyveres katonai szolgálatot megtagadó nazarénusok és reformadventisták miképpen osztoztak a kegyetlen bori munkatáborba hurcolt zsidók sorsában.

Előadást tartott Krausz Tamás történészprofesszor is, aki már kivívta a jobboldali történészek dühét, amikor orosz levéltárak információi alapján publikálta a Kárpátalját megszállt magyar hadsereg kegyetlenkedéseit. Az emlékkonferencián e dokumentumokból merítve nevesítette a vitéz Horthy-katonák helyi zsidó lakossággal szemben elkövetett „hőstetteit”.

De a tudós szakértők hosszú sorában előadást tartott a holokausztkutatók ifjú nemzedékének kiválósága, Gellért Ádám is, aki édesapjával közösen feltárva újabb részletekkel bővítette a kamenyec-podolszkiji mészárlást megelőző deportálás történéseit. Most Zöldi Márton csendőrtiszt portréját tárta a hallgatóság elé, akit az 1942. évi újvidéki vérengzésben játszott szerepe miatt hadbíróság elé akartak állítani, de Németországba szökött, majd 1944-ben a német megszállókkal együtt, immár SS-századosként tért vissza – úgymond zsidótlanítani.

Mindez azonban ma láthatóan nem hír a magyar tömegmédiának –még akkor sem, hogy a deportálások hetvenedik évfordulója alkalmából a holokauszt évének nyilvánították az idei esztendőt. Így megint elveszett egy alkalom, hogy mi magyarok ország-világ előtt kibeszéljük a múltat. Persze az elhallgatás miatt legkevésbé a hivatalos Magyarország bánkódik, elvégre oly korban élünk, amikor a kormányzati szintre emelt történészkurzus finoman szólva másképpen akarja láttatni a Horthy-korszak bűneit.

Ezért aztán az sem meglepő, hogy nemcsak a médiát, de még a politikai elit egyetlen tagját sem lehetett látni az emlékkonferencián. Azaz egyet igen, egy diplomatát. Ő André Goodfriend, az amerikai nagykövetség ügyvivője, aki azonban Washingtont képviseli.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.