galéria megtekintése

Kincskereső kiskönyvek

6 komment

A szerk.

Hogy Matolcsy olvas-e Matol­csyt, azt még nem tudjuk, de hogy nem sajnálja az állam pénzét a saját műveire, az olyan biztos, mint hogy a tegnap elfogadott, az MNB kifosztásának közbotrányjellegét kimaxoló törvénymódosítás nyomán esélyünk sincs kideríteni, ugyanolyan gondos gazdái-e a nemzet vagyonának a jegybank vállalkozásai, mint a Pallas Athénéről elnevezett alapítványi pénzszivattyúk.

A mutatvány persze ismerős: a B kategóriás filmekben is akkor szokták egy-egy újság vagy könyv összes példányát fölvásárolni, ha valami igazán súlyos skandalumot akarnak vele megelőzni.

Abból tényleg szép felfordulás lenne, ha széles körben ismertté válna, mit gondol a Magyar Nemzeti Bank teljhatalmú, miniszterelnöki védelem alatt álló vezetője a gazdaság működéséről (elég talán arra emlékeztetni, hogy a nemzetgazdasági tárca élén sikerült újra válságba kormányoznia a világgazdasági krízis utórengéseiből egyszer már kievickélt országot) – mindannyian azzal járunk a legjobban, ha összegyűjtött bölcsességeit ő maga veszi meg, és utána nem is hall felőlük senki.

 

De egy Közgázt végzett, többféle rendszert kiszolgált, már a privatizáció körül is szorgoskodó, miniszterként is visszaesőnek számító bankártól mégiscsak egy kicsivel többet várnánk: valami nagystílűbbet, szofisztikáltabbat annál, mint hogy a jegybanki vagyont egy háztáji alapítvány s néhány könyvnek látszó nyomdatermék közbeiktatásával egyszerűen átlapátolja kiválasztott zsebekbe – mert ez még az Orbán-rendszer rutinjához képest is szánalmas .

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.