Ilyenkor menetrend szerint jön a blabla a legteljesebb tisztázó szándékról, a meghurcolásra kész ellenfelekről, kloroform illatú altatószöveggel vagy fölháborodott mindent tagadással. De ez kivételesen ne érdekeljen minket, ahogy Mengyi Roland nacionáléja sem, amely prototípusa annak a fideszes másod-harmadvonalnak, amelyre mágnesként hatott az a hazafiasságra építő gyűjtögetés, amit korrupciónak nevezni Lánczi András szerint dőreség, hiszen az nem más, mint az új politika szerves tartozéka.
Engem Rajnai Attila szenzációs 168 Óra-beli írásában a megvesztegetés komplex, kiépült, gördülékeny rendszere fogott meg, amelynek elemei szorosan illeszkednek egymáshoz, mindenki teszi a dolgát, különlegessége pedig az, hogy a ebből a végén a lekenyerező, a legtöbbet kockáztató nyeri a legkevesebbet. Lépten-nyomon beleütközünk az uniós pénzek elosztásának anomáliáiba, a „visszaosztási rátába”, ömlenek, majd szép lassan tovatűnnek a képtelen sztorik, a Farkas Flórián-i lenyúlás, a tankönyv-plágium, a rekordárú tanulmányírás, a hitvány bicikliútépítés, a nyomozást vagy elutasítják, vagy elhúzzák.
Borsodban azonban, miután a szociális foglalkoztatás fellendítésére összeálló szövetkezeteknek a leosztott pénzekből végül csak kábé tíz százalék jutott volna, néhány delikvens fölháborodott, s nem tudván, hogy meddig vezetnek a szálak (vagy éppen jól tudva?) megkezdődött a nyomozás, lehallgatásokkal, őrizetbe vételekkel. Hála az újságíró aprómunkájának és az általa megszerzett jegyzőkönyveknek, minta műtét közben látnánk bele ebbe a mikróvircsaftba, amely dehogy mikró, rég makro már, valahogy így megy ez kicsiben, nagyban – Lajosom, Péterkém, Éva, vagy Bandi, szól, átszól, visszaszól, érdekli, kér, megír, átad, előleg, utólag.
