galéria megtekintése

Kína és az IS

3 komment


Aczél Endre

Kínaiak estek már áldozatul terrormerényleteknek. Általában ártalmatlan turisták, akik belekeveredtek eseményekbe. Volt más kategória is: kínaiakat (hanokat) saját hazájukban öltek meg tibeti és ujgur szeparatisták. Mindezek az atrocitások alighanem kevésbé ütötték szíven Pekinget, mint az IS minapi gyilkossága. A szeparatistákon meg tudták torolni tetteiket, itt és most zavarban vannak.

Tudniillik a kínai politika mind a mai napig szembetűnő közönyt mutatott az iszlamista terror és a mögötte álló politikai erők iránt – ha a gazdasági érdekei úgy kívánták. Ha olajat tudott importálni, ha földet tudott vásárolni, egy cseppet sem érdekelte, hogy valamelyik rezsim „hivatalból” gyakorolja a terrort saját népe ellen. Elvárta, hogy az ő belügyeibe ne avatkozzanak be, cserébe belüggyé nyilvánított minden disznóságot. Ez az üzlet általában működött. A kínai politika haszonelvű és haszonváró (opportunista) volt mindig is; elzárkózott a nemzetközi összefogásoktól, szankcióktól. Minthogy kül- és katonapolitikájának fő iránya a csendes-óceáni térség (benne a Dél-kínai-tengerrel és az azt körülvevő országokkal), soha egy percre föl nem merült, hogy egyre izmosabb haderejét olyan vizekre irányítsa, amely ettől az iránytól távolinak tetszett. Egyetlen kivételről tudok: amikor a polgárháborúba fordult líbiai „tavasz” idején kínai hadihajók jelentek meg az észak-afrikai ország partjainál, s mentettek ki ott dolgozó kínai olajmunkásokat. Nem mintha bárki is rájuk vadászott volna.

Most új helyzet van. Az IS a maga leckéztetési hadjáratába bevont egy kínai állampolgárt is, bizonyos Fan Csing-hujt, meg akarván mutatni, hogy aki az általa ejtett túszokért nem fizet váltságdíjat, az elvész. Már eddig is tudtuk – bár ezeket az alkukat általában elrejtették a nyilvánosság elől –, hogy elég sokan fizettek, s dagasztották ezzel az Iszlám Állam amúgy sem lapos pénztárcáját.

 

Van azonban egy sötét gyanúm. Most másról is szó van. Az IS toborzó tevékenysége nemcsak a muszlim (orosz) Csecsenföldre, hanem Kína Hszincsiang-Ujgur autonóm területére is kiterjedt, sőt a kalifátus nagyralátó hódítási térképein a Kaukázus éppúgy megjelent, mint Hszincsiang. Amit jelentős részben muszlimok laknak, ám Kína éppúgy a maga „szent földjének” tekinti, mint Tibetet. Nincs riasztóbb távlat annál, mint hogy a kínai hadsereg egy szép nap az IS által elbódított, mi több, kiképzett és fegyveresen hazaküldött iszlamista szeparatistákkal kerüljön szembe. Noha ez nem „holnapi távlat”, Kína azt érzi, hogy a valószínűleg sarokba szorított, napról napra gyöngülő terrorszervezet most őket is móresre akarja tanítani, megtanítaná félni, rettegni, ahogyan a franciákkal tette. És fogalma sincs róla, mit tegyen. Egyelőre fogadkozik, hogy „számon fogja kérni” állampolgárának meggyilkolását, de mi módon? Ha bombázni nem hajlandó, ha szárazföldi csapatokat küldeni még kevésbé, ha kivonja magát minden koalícióból, akkor ugyan mi az az eszköz, ami a kezében van?

Talán csak abban az esetben csatlakozik Peking a terrorszervezettel szemben alakuló globális szövetséghez, ha az IS felrobbant egy kínai utasszállítót vagy lázadást szít Hszincsiangban. De akkor is óvatoskodni fog, mert Kínának ez a természete. Nehéz szívvel fog szövetkezni még az oroszokkal is, holott általában egy húron pendülnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.