galéria megtekintése

Kiköpték

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 17. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Működik még a Fidesz politikusainak túlélési ösztöne. Az ellenzékkel együtt meg akarták oldani, hogy képviselőként ne a saját fizetésükből, hanem az adózók forintjaiból vehessék a sztrádamatricát, de túl nagy volt az ellenszél. Lemondtak a pénzről. Az evolúció pedig azt követeli, hogy az életben maradást biztosító mozdulatok reflexként beépüljenek.

Felejtsük el e ponton, mennyire volt pitiáner az autópályadíj remélt megúszása épp akkor, amikor Orbán Viktor személyesen magyarázza el mindenkinek, hogy az új díjszabással és kiterjesztett hálózattal a magyar autós jól jár. Próbáljuk fékezni annak láttán érzett undorunkat, hogy egy olyan összeget akartak átterhelni, amely országos matrica esetén is csak havi 3600 forintjukba kerül – milliós fizetésből. Ezt a számukra észrevehetetlen összeget legalább az elszegényedő társadalom nyilvánosságának informálásával akarták maguknak kiutalni. Egy pillanatra látni engedték ezzel, hogy étvágyuk csillapíthatatlan.

Lázár János és Kósa Lajos nyilván dühös a párttársakra: miért kell havi 3600 forintért dühíteniük a népet?! Ők már bemutatták, hogy sima „családi összefogásból” sokkal több kihozható. Lázár a jutányosan vett aranyórájának az árából 25 évig használhatná a magyar autópályákat. Az új-zélandi út annyiba került, hogy abból Kósa Lajos 50 évre kifizethette volna az elhallgatott óbudai lakása és Debrecen közötti megyei matricákat.

 

A valóságtól elszakadt képviselőknek viszont legalább volt egy őszinte pillanatuk. Emlékezzenek rá!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.