galéria megtekintése

Kikívánkozók

10 komment


Miklós Gábor

Sok a félrevezető hír a Brexitről. Pél­dául az, amely szerint már a szlovákok is népszavaznának az EU-ból való kilépésről. Nem a szlovákok (így általában) akarnak népszavazást, hanem a szlovák neonácik pártja. (Szlovákia sokat nyert a tagsággal, talán legtöbbet a térségben.) Érdemes megnézni, kik is azok, akik lelkesülve a brit EU-tagadók győzelmén, maguk is a népükhöz fordulnának: szakítson már végre az Európa-projekttel.

Az egyik ilyen kezdeményezés állítólag Geert Wilders holland politikus Szabadság pártjától ered, a másik a francia Marine Le Pen Nemzeti Frontjától. Szavaznának a svéd és finn szélsőjobboldaliak, valamint a hasonló eszmeiségű, náci gyökerekkel is ellátott osztrák Szabadságpárt. E pártokat alig köti össze valami. Talán csak az, hogy hevesen ellenzik a bevándorlást, és az iszlám jelenlétét Nyugat-Európában. Erre a legjobb példa Wilders, aki karrierjét jelentős mértékben az iszlámellenességre építette. A hollandok, akik büszkék népük toleranciájára, a befogadás tradíciójára, nehezen tűrik el, hogy sok muzulmán ezen erényeket nem osztja. Sőt a bevándorlók újabb nemzedékei megvetik a XXI. századi morál szerint élő németalföldieket, erkölcstelennek tartja őket.

A hollandokhoz hasonló kikívánkozók szinte mindenütt vannak, miközben a befogadás és integráció példái számosabbak. Ezzel együtt az említett nacionalista, adott esetben neonáci pártok a bevándorlás ürügyén követelik az EU-ból való kiválást. Nincs itt racionális számvetés. Van viszont demagógia. Ahogy a londoni lengyel klubra rágraffitizték, hogy elég a „lengyel zajból", miközben aligha gondolták végig, ki fogja megjavítani a lefolyót, ha hazakergetik a lengyel vízvezeték-szerelőt. És ki ápolja a nagypapát, ha kiteszik a magyar gondozó szűrét. A török gyárimunkások vagy éppen futballisták hiányáról nem is beszélve. Az EU-ellenes szélsőjobbot más érdekli: a társadalom szélére szorult rétegekre támaszkodva akar hatalomra jutni, kihasználva a félelmeket és féltékenységeket.

 

Az EU-bürokrácia plusz a migránsok épp olyan eszköz ebben, ahogy Hitlernél volt a zsidógyűlölet és a versailles-i békére való hivatkozás. Így szedik elő a nemzeti erényeket, hirdetik az ősi hagyományokat, a nemzetállam felsőbbrendűségét – szembeállítva a föderalista Brüsszellel és a hazátlan migránsokkal. Brüsszel olyan e világban, akár a hajdani magyar politikai világban az áskálódó bécsi kamarilla.

Ez EU nagy hibája, hogy képtelen megértetni az uniós polgárokkal, hogy mit nyernek személyesen is a tagsággal. A másik fő hiba, hogy finanszírozza a nemzetállami prófétákat, akik épp úgy támadják a projektet, mint a népszavazást követelő neonácik. Végül majd annyit üzengetnek Brüsszelnek Orbánék, hogy a retorikájuk bejön, és kiszavaztatják magukat az unióból.

Pedig Magyarországnak akkor ment jól, akkor lett jogállam, akkor kezdte utolérni a Nyugatot, amikor egy nagyobb gazdasági egység része volt. Ez ugyan például a Monarchia idején is tele volt működési hibával, de a reform esélyével is. A magyar urak azonban reformot nem akartak, kuruckodva a nemzetállamot védték, a Monarchia pedig összeomlott. Vele a történelmi Magyarország is. Ne kezdődjön újra a történet! Végül majd annyit üzengetnek Brüsszelnek Orbánék, hogy a retorikájuk bejön,
és kiszavaztatják magukat az unióból.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.