galéria megtekintése

Kigolyózni Kalnietét

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 01. számában
jelent meg.


Szőcs László
Népszabadság

Sandra Kalniete neve ma már keveseknek mond bármit is. Ő volt Lettország első uniós biztosa 2004 májusától, de mindössze fél évig, mert José Manuel Barroso, az új európai bizottsági elnök nem kért belőle. Kalniete nevéhez valahogy hozzátapadt az euroszkeptikus jelző.

Ez Brüsszelben a legdurvább szitokszavak közé tartozott (különösen, ha valaki a „sötét ló” új tagállamok valamelyikéből próbálkozott), így nem jelölték újra. Ahogyan nem jelölték újra az első magyar biztost, Balázs Pétert sem, de más okból: Kovács Lászlót tették a helyére a külügyminiszteri székből. A 2004. augusztusi budapesti kormányválsággal egybeesett a csere: az éppen tíz évvel ezelőtti eseményekre Medgyessy Péter, a megpuccsolt akkori kormányfő interjúja emlékeztetett a minap.

A Népszabadság akkor debütáló brüsszeli tudósítójaként az események kellős közepébe csöppentem. A Prodi-bizottság végórái voltak ezek, Barroso a nyár folyamán, jachtokon üdülő politikusokkal váltott üzeneteket, hogy összeállítsa csapatát. Olyanok hullottak ki a rostán, mint Kalniete, vagy a legalább a bizottsági meghallgatásig eljutott Rocco Buttiglione. Az olasz ultrakonzervatív társadalometikai nézetei, úgy találták, nem férnek bele az összeurópai értékrendbe.

Elvégre nem a Szentszék kormányát kellett felállítani. Kalniete helyből, Buttiglione a meghallgatása után repült, Kovács pedig, aki energiapolitikai nézeteivel nem győzte meg a képviselőket, az adó- és vámügyekre került át. Így rendezte a személyi kérdéseket Barroso. Tíz év alatt változott a helyzet. A kormányok is megtanulták, kiket nem érdemes jelölniük, és rendkívül felértékelődött a nők szerepe, a paritás, a nemek közötti egyenlőség.

 

Ezzel együtt a kvótaszemlélet is eluralkodott. Kigolyózni Kalnietét? Könnyen meglehet, hogy Jean-Claude Juncker, a mostani európai bizottsági elnök ezt nem tette volna meg. Az Index cikkcíme szerint a luxemburgi politikus egyenesen „kajtat” a szebbik nem képviselői után: miközben férfiakból túlkínálata van, női politikusból hiánya. Induljon, persze, tiszta lappal Federica Mogherini, az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselője, de aligha kétséges, hogy ilyen soványka életrajzzal, mint az övé, nem kapta volna meg a posztot, ha nem éppen íratlan kvótákat akarnának kitölteni.

Márpedig ezt tették a 28-ak vezetői, amikor az Európai Tanács élére befutott Donald Tusk, a korosodó kelet-közép-európai jobbközép férfi mellé egy fiatal, nyugat-európai balközép nőt helyeztek a hétvégén. Igaz, annak az olasz Demokrata Pártnak a soraiból, amely magabiztosan nyerte meg a májusi európai parlamenti választásokat.

Tíz éve még nem léteztek ezek a tisztségek. Sőt, külügyi vonalon felesleges, az Európán kívüli világ számára érthetetlen volta a korabeli megkettőzöttség: miközben Javier Solana, a bizottságon kívüli főképviselő, addig Bettina Ferrero-Waldner, a bizottságon belülii külügyi biztos posztját töltötte be. Szintén nem létezett az Európai Tanács állandó elnöki tiszte, és Herman Van Rompuy elmúlt öt éve után azt kell, hogy mondjuk, az európai közvélemény számára most is alig létezik. Kvótaemberek vagy sem, Tusk és Mogherini feladata annyiban könnyű: Van Rompuy, illetve Európa a kaján nyelvek szerint árnyék-külügyminisztere, Catherine Ashton utódaként a legkevésbé sem tűnik teljesíthetetlennek, hogy az eddiginél markánsabb, látható karaktert adjanak e kiemelt hivataloknak

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.