galéria megtekintése

Ki nevet a végén?

1 komment

Paár Ádám

Mi köti össze a Cornelius nevű rinocéroszt, a sörivó sündisznót, a kétfarkú kutyát és a kilencágú macskát? Hogy mindegyik egy viccpárt nevében vagy logójában szerepel. A viccpártok fontos funkciót töltenek be: a maguk módján levezetik a felgyülemlett feszültségeket a társadalomban.

Van-e a viccpártoknak ideológiá­juk? Érdemes-e komolyan venni őket? Amióta a Kétfarkú Kutya Párt a Vastagbőr bloggal közösen a saját plakátkampányában karikírozta a kormány migrációellenes plakátkampányát, ismét aktuális lett a viccpártok szerepéről gondolkodni.

Igaz, hogy az első viccpártok az 1960-as években jelentek meg, de létük régi európai eszmetörténeti hagyományokban gyökerezik. Ezek közül ki kell emelni a középkori karnevált. A történeti antropológia művelői sokat írtak arról, hogy a karnevál milyen jelentős szerepet töltött be a középkori és kora újkori ember világképében és mentalitásában. A karneválon mindent szabad volt megtenni, amit a hétköznapokban nem. A fennkölt intézményekből gúnyt űztek, ami szent volt, azt jelentéséből kiforgatták, ami alul volt, azt felemelték. Megválasztották a bolondok pápáját (ennek leírása megtalálható Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regényében), obszcén miseparódiákat rendeztek, és charivarit (macskazenét) adtak azoknak, akik idős létükre fiatal nőt vettek feleségül.

Bár a karnevál feje tetejére állította a világot, nem állt ellentétben a fennálló világrenddel, mert az élet utána ugyanúgy zajlott, mint azelőtt. A XIX. század elején ez a nevetéskultúra kezdett elhalványulni. A kor embere a felvilágosodás történelemfelfogásának hatására hajlamos volt a középkort sötét színekkel elképzelni, és ebbe a képbe nem illett bele az egyházi tekintélyt is egy évben egyszer – de csak egyszer – lefokozó karneváli nevetéskultúra, amely a világrendet nem megkérdőjelezte, hanem megerősítette. A viccpártok, akárcsak a karneválok, segítenek levezetni a feszültségeket, anélkül hogy a politikai rendszert vagy az adott kormányzati rendszert meg akarnák változtatni. A viccpártok a nagy pártok választási kampányát parodizálják az ígérgetési verseny visszájára fordításával (drogliberalizáció ígérete, „nem ígérek semmit", ingyensör, rinocérosz minden kanadai polgárnak stb). Eredendően protest pártok lévén tükröt tartanak a professzionális, „komoly" pártok és politikusok elé, és felhívják a figyelmet arra, hogy a politikai elitek intézkedései, programjai irreálisak, megvalósíthatatlanok, vagy súlyos társadalmi kockázattal járnak.

 

A kanadai Rinocérosz Párt a marxizmus–leninizmusra utalva magát marxista–lennonistaként határozta meg a humorista Groucho Marx és John Lennon után. A Rinocérosz Párt neve egy Cornelius nevű orrszarvúra utalt, „aki" egy montreali állatkertben morzsolgatta unalmas napjait. Cornelius az Első néven állítottak listát a választáson, amelynek első helyére az állatkert vastagbőrű büszkeségét helyezték. Az alapítók felfogása szerint a rinocérosz jelképezi a profi politikusok hibáit: érzéketlen, lomha és nehézkes.

Marabu

A viccpártok különböző programokkal lépnek fel. Ezek általában a rivális pártok eszméit és program­elemeit karikírozzák ki. A Rinocérosz Párt felvette programjába a gravitáció törvényének hatályon kívül helyezését, a kanadai hadsereg privatizálását, a drogok liberalizálását, valamint alanyi jogon rinocéroszt ígértek minden kanadai polgárnak. Az 1981-ben alakult és azóta megszűnt Német Anarchista Pogo Párt programjába vette a munkanélküliséghez való jog biztosítását, a kötelező oktatás és a rendőrség eltörlését, a drogfogyasztás legalizálását, a fiatalsági nyugdíj bevezetését és végül az „emberiség elhülyülését" és Németország balkanizálását (!). Visszatérő eleme az általunk vizsgált kanadai, német és közép-európai viccpártok programjainak a kapitalizmus, az elitizmus és a militarizmus bírálata. Ez olykor a zöld- vagy újbaloldali pártok programjával rokonítja őket. Kedvelt ígéreteik az ingyensör, az örök élet és a szociális jogok kiterjesztése.

Az izlandi viccpárt, a Legjobb Párt 2009-ben a reykjavíki önkormányzati választáson megszerezte a mandátumok 37%-át, és azzal 6 helyet szerzett a 15-ből. Sokan ekkor, a Legjobb Párt sikere alapján realizálták először, hogy a viccpártokat olykor érdemes komolyan venni mint versenytársakat, mert meglephetik a nagy pártokat. A Legjobb Párt vezetője, Jón Gnarr komikus főpolgármesterré választása előtt és után is volt néhány viccpárti választási siker. 1991-ben a lengyel viccpárt, a Sörimádók Pártja 16 mandátumot szerzett a szejmben. A 2011-es tartományi választáson a DIE Partei nevű viccpárt öt kerületben megverte a német liberális pártot, az FDP-t. 2014-ben pedig Martin Sonneborn, a DIE Partei vezetője bejutott az Európai Parlamentbe. Ez volt az első viccpárti siker az uniós testület történetében.

Viccpártok eddig még sehol nem kerültek kormányra, de ez nem is céljuk – és végképp nem céljuk a rendszer leváltása. A viccpártok választási eredményei alapján leszögezhetjük, hogy ezek a pártok esélytelenek országos választásokon, ám települési és regionális választásokon teremhet babér számukra. A választási eredmények persze csak a többi párttal összevetve nevezhetők jónak vagy rossznak. Önmagában az is sokat elárul, hogy évtizedek óta működő, patinás, befolyásos pártok olykor rosszabb eredményeket érnek el kerületi szinten, mint egy viccpárt.

Megőrizheti-e egy viccpárt a karakterét, ha egy politikai válság következtében hatalomra kerül? Megmaradhat-e viccpártnak? Tulajdonképpen az izlandi viccpárt is válságba került a reykjavíki sikerrel: Jón Gnarr komolyan vette a főpolgármesteri feladatot, ám ezzel éppen a viccpárti karakter szűnt meg. Gnarr sokáig szerepelt a címlapokon, ám miután reykjavíki főpolgármester lett, a világsajtó érdeklődése csökkent iránta. Ennek oka lehetett, hogy városvezetőként Gnarr óhatatlanul is unalmasabbá vált, továbbá azzal, hogy Izland lassan kilábalt a válságból, maga a szigetország is kicsit érdektelenné vált.

A reykjavíki példa alapján levonhatjuk a következtetést, hogy a viccpártokra alighanem az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha a hatalom birtokosává válnak, és kénytelenek osztozni a felelősségben. A rendszer fogaskerekévé válni politikailag kockázatos, mert egy párt nem őrizheti meg az ártatlanságát, ha közpénzekről kell döntenie, és egyeztetnie kell az állampolgárokat érintő ügyekről az ellenzékével. A viccpártok eseté­ben pedig különösen igaz, hogy beemelésük a hatalomba válságba sodorja őket, hiszen kénytelenek „komolyan" politizálni. Igaz, Magyarországon – ahol a politikát túlzottan is komolyan veszik – ez a veszély nem fenyeget.

Paár Ádám politológus, történész

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.