galéria megtekintése

Ki-kiszorít

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 22. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A pécsi önkormányzat már most lefoglalta a belvárost március 15-re. Így a tüntetni akaró civilek nem tudnak hová menni, ha hallatni akarják a hangjukat a sajtó- és szólásszabadság ünnepén. Örvendetes, hogy Páva Zsolt polgármester, felismervén a helyzet fonákságát, gondolkodik a megoldáson.

Rogán Antal nem gondolkodott sokat, s kinyilvánította: méltatlanul viselkednek, akik demonstrációt szerveznek Angela Merkel látogatása napjára. Biztos ártanak azok is, akik a Merkelt követően érkező Putyin elnök látogatására szerveznek tüntetést. Rogán Antalnak azért olyan nagyon nem kell aggódnia: civil legyen a talpán, aki tudja, hová menjen.

Nem elég, hogy az MSZP két nappal Merkel érkezése előtt útlezárásokkal borzolja az emberek idegeit, másnap, a német kancellár érkezése előtt egy nappal a Kossuth téren tiltakozik a Százezren az internetadó ellen csoport, ahová 12 ezren jelentkeztek be. Merkel itt-tartózkodásakor ezer embert vár a Pollack Mihály térre a Most Mi csoport, de lesz egy másik, vonuló tüntetés is, ami a Clark Ádám, a Kossuth és a Hősök terét érinti úgy nyolcszáz emberrel. De hová menjen, aki kifejezetten Rogán Antal szemében akar méltatlanná válni?

 

Páva Zsolt megkíméli civiljeit a hasonló dilemmáktól, s gondolkodik. Van min. Szigetvár fideszesei már éltek hasonló eszközzel, s a tavaly őszi választáson el is páholták őket a kiszorított civilek. Budapesten inkább a civileknek kell elgondolkodniuk azon, ki és kit szorít itt ki. Hogy vissza lehessen térni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.