galéria megtekintése

Ki, a szabadba

6 komment


Révész Sándor

A pedagógusok sztrájkbizottságának felhívása a Tanitanek.hu-n tizenöt sor. Ebben ötször szerepel a gyermek szó, ötször a szabad(ság) és háromszor a pedagógus.

Ez a jó arány. Mivel – a felhívást idézve – „Csak a szabad oktatás teremt jólétet, biztonságot, egyenlőséget és szabadságot." És: „Az oktatás a gyermekekért van." És: az iskolában „Nincs helye a rendészeti eszközöknek és módszereknek." Ott van a honlapon a „fontosabb nyilatkozatok" között az Európai Szülők Magyarországi Egyesületéé. Amelyben követelik a szegregáció szigorú tilalmát, a következetesen esélykiegyenlítő közoktatást, a kompetenciaalapú helyi tanterveket, a kötelező tananyag drasztikus csökkentését, a buktatás tilalmát az első négy osztályban, és hogy az állam ismét 18 éves korukig legyen köteles polgárait közoktatni.

Mindez azt jelenti (jelentené), hogy a pedagógusok nem azért harcolnak, hogy jobb feltételek között folytathassák, amit a múltban csináltak, hogy őrizzék a gyereknyűvő poroszos hagyományt, hanem azért, hogy éledjenek föl és folytatódjanak a tíz évvel ezelőtt elakadt liberális reformok, hiszen abban a reformprogramban minden benne volt, ami a mostani felhívásokban szerepel.

 

Ha komolyan vehetjük, amit a Tanitanek.hu-n olvasunk, akkor a változást akarók nem jobb változatát, hanem az ellentétét akarják annak, amit a kormány. Ez esetben első lépésben nem a kormánnyal kell tárgyalniuk, hanem ezt az ellenpólust kidolgozniuk, megjeleníteniük és képviselniük. Ez a kormány irányt váltani nem fog. Szabadság- és gyerekellenes reformok helyett szabadság- és gyerekpárti reformokat tőle normális ember nem várhat. Amit ennek a rezsimnek az élettartama alatt ki lehet harcolni, az a nagyobb helyi mozgásszabadság, amivel így is lehet élni meg úgy is.

A változást akaróknak nemcsak a kormánnyal kell szembenézniük, hanem a szülők, önkormányzatok és pedagógusok nem csekély részével is. Köztük olyanokkal, akiket most maguk mellett tudnak, mert anyagi és egzisztenciális érdekeik rövid távon egybeesnek. Azokkal, akik nem integrálni, hanem elszigetelni akarják a társadalom pereméről érkezőket. Akik nem fölszámolni, hanem megőrizni akarják az európai szintre föl nem hozható, a gettósodástól meg nem védhető falusi iskolákat. Akik eszköztelennek érzik magukat, ha nem buktathatnak, büntethetnek, stigmatizálhatnak és rendszabályozhatnak kedvük szerint, s tiszteletben kell tartaniuk a gyerekek jogait. Akik az egzisztenciájukat és szaktárgyuk súlyát féltik a kompetenciaalapú oktatástól és a kötelező tananyag őket érintő drasztikus csökkentésétől. Akik teljesítménycentrikus oktatást követelnek már apró gyermekeiknek is, és akik ennek a követelésnek a teljesítésében vetélkednek a szülőkért. Akik menekülnek a szabadság felelősségétől és terheitől, nem hisznek a saját fejükben, és inkább a központi vízfej után mennének.

Az értelmes és termékeny szabadságért nem csak a hatalommal kell megküzdeni. Hanem a társadalommal is és önmagunkkal is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.