galéria megtekintése

Ki a korrupt?

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 05. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

Az adóhatóság által egy hétvége alatt lezavart átvilágítás összefoglaló jelentését most tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium. Kiderült, hogy a NAV mindenben az előírások szerint járt el az amerikai hátterű cégeket érintően. Sosem kezelte azokat hátrányosan, így nem kaptak szigorúbb bírságot, s a NAV nem hagyta figyelmen kívül bejelentéseiket. Hiszen az étolajcsalások ügyében több nyomozás is indult, van, amelyik még folyamatban is van. Meglepő!

Teljesen felesleges idecitálni a jelentés megállapításait, azoknak ugyanis nagyjából annyi közük van a kipattant botrányhoz, mintha a rántás odaégetését Horváth Rozi receptkönyvének felmondásával próbálnánk megmagyarázni.

A kérdés sosem az volt, hogy az adóhatóság folytat-e vizsgálatokat vagy sem. Persze hogy folytat: évente 300 ezret is, ezt nem vonta kétségbe senki. Az sem volt vád, hogy az amerikai hátterű cégeket direkt szívatja a hatóság. Ehhez képest a jelentés ezt a szempontot vizsgálja. A kérdés az volt, hogy kik és hogyan akadályoztak vizsgálatokat, és erre ki adott utasítást. Ezekre a kérdésekre viszont meg sem kíséreltek válaszolni.

 

Nem is könnyű. Egy vizsgálat lehet alapos, lehet elnagyolt vagy simán rossz. Emellett a hatóság munkatársai rendelkeznek mérlegelési jogkörrel: eldönthetik, hogy adott szabálytalanságért minimális vagy maximális bírságot szabnak ki. Figyelmetlenségből adódó hiba akár bírság nélkül is megúszható, de különösen nagy értékű költségvetési csalásokért is eltérő ideig lehet sittre kerülni. És ez teljesen rendben is van. Mérlegelni lehet és kell is, a jogszabályok rugalmatlanságát kezelni kell – az előírások betartása mellett. A büntetés kiszabásában ugyanúgy, mint abban, hogy a befektetett munka arányban áll-e az ügy fontosságával. A nyulat nem harckocsikkal kell kizavarni a kertből.

Pont emiatt válik az egész sztori nagyon nehezen bizonyíthatóvá vagy védhetővé. Soha nem lehet bebizonyítani a tárca és a NAV által sorolt statisztikákkal, hogy hagytak-e futni csalókat a főosztályvezetők, osztályvezetők, vagy sem. Akkor sem, ha a kifogásolt étolajügyben folyamatban van a nyomozás, vagyis valakiket valamilyen gyanú alapján vizsgálnak.

A korrupt munkatársak, vezetők felkutatása nem azzal a módszerrel történik, hogy a cégeket vesszük sorra adott ismérvek alapján. Ha korrupt munkatársat keresünk, akkor a munkatársakat kell sorra venni. Őket kell kikérdezni, az ő eljárásaikat, vizsgálati eredményeiket, utasításaikat kell elemezni. Ha ebből az derül ki, hogy döntéseik révén megakadtak vizsgálatok, adott ügyek nem jutottak el a nyomozati szintig – míg kimutatható, hogy másoknál a hasonló esetek igen –, akkor jön a kérdés, mindezért kapott-e pénzt. Egy kormánytisztviselőnél könnyen kiderül az indokolatlan vagyongyarapodás. Ha ez áll, megvan a korrupt munkatárs.

De ennek felfedése komoly munka, komoly elhatározással. Sokkal komolyabb, mint érdektelen adatokat legyűjteni és lobogtatni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.