galéria megtekintése

Kettős veszély

11 komment


Horváth Gábor

Miért pont a karácsony lett volna kivétel? December 24-én a hullámok a török partoktól három kilométerre felborítottak egy Görögország felé tartó menekültekkel teli csónakot, hat gyermek és tizenkét felnőtt fulladt a vízbe. A héten további huszonnégy életet követelt két másik hasonló baleset. Ebben az évben már nagyjából 3700 áldozatnál járunk – amiben nincs benne a Parndorfnál megtalált hűtőkamionban minden bizonnyal Magyarországon megfulladt 71 ember, meg a többi, aki a biztonságosabbnak vélt szárazföldi útvonalat választotta, mégis belehalt a nagy vándorlásba. Csak halottból van tehát egy kisebb európai városkára való, az odaveszett gyerekek kitennének egy szép nagy iskolát.

A szerencsésen megérkezettek száma december második felére már egymillió fölé került. Ez a leggazdagabb országok számára is elviselhetetlen teher, a legstabilabb társadalmaknak is súlyos megrázkódtatás. Európa aligha bír ki még egy ilyen évet. Márpedig ha semmi sem változik, akkor legalább ennyien, de az is lehet, hogy még többen indulnak el a válságövezetekből. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, alapvetően három országban kellene gyökeresen fordítani a helyzeten: Szíriában, Líbiában és Afganisztánban. Egyikben sem egyszerű, de az első kettőben talán nem lehetetlen. Az afgán menekülteket pedig – bár ez is embertelen és igazságtalan – politikai értelemben könnyebb visszafordítani. Afganisztán távolabb is van, ha Irán és Törökország lezárja keleti határait, el sem jutnak Európáig.

Az idő azonban sürget. Minél tovább uralkodik Európa déli és keleti határain a bizonytalanság, annál erősebbé válnak az egyszerű, ám véres megoldást ajánló hangok. A veszély ugyanis kettős: külső és belső. A liberális demokrácia túléléséhez mindkettővel szemben működnie kell az önvédelmi reflexnek. Sőt, a belső kockázat jelenleg nagyobbnak is tűnik, mint a külső. Elképesztő, hogy a nácizmus legyőzése után két emberöltővel újra vannak politikusok, akik ugyanazokkal a primitív, az állati ösztönökre ható, ezért persze hatásos érvekkel operálnak, mint Hitler és Goebbels. Miután tudjuk, hogy annak akkor mi lett a vége, most remélhetőleg nem dől be nekik a választópolgárok többsége. Mint Oroszország vagy Magyarország példáján látható, utólag már nehéz, ha nem lehetetlen lenne a hibát demokratikus választásokon korrigálni.

 

Európának megvan a gazdasági potenciálja és az Egyesült Államokkal együtt a katonai ereje, hogy viszonylag gyorsan csillapítsa a milliókat menekülésre kényszerítő fegyveres konfliktusokat. A demokrácia alapjait lerombolni készülő szélsőjobboldali populizmussal hosszabb és nehezebb lesz a küzdelem. Ha Európa ebben bukik el, megszűnik a menekülthullám is. Nem azért, mert mindenfelé kerítések húzódnak majd, és tűzparancsot kap a katonaság. Már nem lesz miért idejönni. Élhetetlen diktatúrákból Ázsiában és Afrikában is van elég.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.