A kettős választás üzenete tehát egyszerű. Terjesztésére és megvalósításra az elmúlt hónapokban több civil közösség választói mozgalmat indított.
2010-ben a választók elsöprő többséggel elutasították az addig kormányzó pártokat. Ellenük szavaztak a Fideszt választók, továbbá az LMP és a Jobbik szavazói is. Azonban éppen az új erők – a demokratikus LMP és a szélsőjobboldali Jobbik – támogatottsága arra is rámutatott, hogy bármit tesz is az új kormány, a szavazóknak csak egy része fordul majd újra a 2010 előtt hatalmat gyakorlók felé. Sokaknak hosszú távra lett elegük a súlyos korrupcióval és a népakarat semmibe vételével vádolt „régiekből”. A zöld-alternatív LMP mellett új, baloldali és liberális erők felbukkanására is számítani lehetett. A sajtószabadság korlátozása ellen fellépő, de magukat a korábbi pártok vezetőitől is elhatároló utcai tüntetők tömegei ezt mutatták. Esély volt arra, hogy a következő választáson a 2010 előtti erők és a tőlük függetlenül induló újak együttesen többséget szerezzenek.
Az egyeduralomra törő Orbán-kormány felismerte a veszélyt, s a 2011-ben meghozott választási törvénnyel ördögi csapdát állított az ellenzéki szavazóknak. Az új, súlyosan aránytalan választási rendszerben akár még a szavazók nagy többségének támogatását elveszítő Fideszt is csak akkor lehetne megbuktatni, ha a 2010 előttiektől végleg elfordulni szándékozó választók jelentős részét mégis sikerülne rábírni, hogy a szavazatukkal „csomagban” azoknak adjanak újra négy évre kormányzati megbízást, akiket amúgy a Fideszhez hasonlóan a hátuk közepére se kívánnak. Ez pedig nem megy.
Láthattuk, mennyire nem. A 2013-as év beköszöntekor a 2010 utáni demokratákat képviselni óhajtó, de a 2010 előttiekkel való választási együttműködéstől sem elzárkózó „Együtt 2014” pártot még több közvéleménykutató fej fej mellett mérte a szocialistákkal. Aztán elindult a közös kormányzást hirdető, hosszú választási kampány. Egy év alatt az Együtt-PM pártszövetség támogatottsága annyira lecsökkent, hogy meggyengült tárgyalási pozíciójuk eredményeként végül mindössze 4 mandátumot tudtak szerezni a választáson, míg a velük közösen jelölteket állító 2010 előtti partnereik (a szocialisták, valamint Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor pártjai) összesen 34-et. A „régiekkel” való együttműködést elutasító LMP is éppen hogy csak be tudott csúszni a parlamentbe. Hiszen minden rájuk leadott szavazat elveszettnek minősült a kormányváltás szempontjából az aránytalan választási rendszer miatt. A Fideszre nem szavazó demokraták viszont kormányváltást szerettek volna elérni. A csapda működött. Orbán Viktor pártja fölényesen megnyerte a választást.
Többen már a 2014-es választás előtt is javasolták, hogy a kialakult csapdahelyzetet két, szorosan egymást követő választással hárítsa el az ellenzék. Először az akkor még LMP-s Karácsony Gergely fogalmazta meg ezt 2011-ben. „Elég megállapodni abban egy alkotmánykorrekciós szövetség tagjaiként, hogyan állítjuk helyre a versengő pártrendszer feltételeit. (...) Ez a szövetség addig áll fenn, amíg kigyomlálja a demokratikus versengés akadályait. Ehhez bőven elég egy hónap. Ha jól elő vannak készítve, könnyen végig lehet vezetni ezeket a kétharmados törvényeket. És amint meg van teremtve a fair rendszer, fel lehet oszlatni az Országgyűlést és újból starthoz lehet állni, immár sportszerű keretek között.” Így szólt az eredeti javaslat.
A civil mozgalmárok „veteránja”, az 1982-83-as független Dialógus Békemozgalom egykori vezetője, Ruzsa Ferenc filozófus 2012 elején „A köztársaság megmentése” címmel alapos elemzést tett közzé a kettős választásról szóló koncepció megvalósíthatóságáról. Tanulmányában azt is javasolta, hogy a szövetséget támogató pártok ne a saját politikusaikat indítsák a kettős választás „első fordulóján”. Azok ugyanis megoszthatják a választókat. Ehelyett köztiszteletben álló, de pártokhoz nem köthető személyek indítását szorgalmazta. Olyan jelöltekét, akik számára megtisztelő feladat lehet, hogy a kettős választás érdekében létrejött választási szövetség képviselőjeként, kötött mandátummal segédkezzenek törvénybe iktatni a szövetség széles társadalmi vita eredményeként elfogadott döntéseit. Ruzsa számos felmerülő problémára talált megnyugtató választ. Ezek ismertetésére itt most hely hiányában nincs lehetőség.
Ha ennyire kézenfekvő volt a megoldás, miért nem lett belőle semmi?
2012 elején a szocialista párt még vitán felül a hazai ellenzék legerősebb pártja volt. A kettős választásról szóló koncepció szempontjából az ő hozzáállásuknak akkor döntő jelentősége volt. Tény, hogy a 2011-es választási törvényt a szocialisták is keményen bírálták. Azonban vagy nem ismerték fel a csapdahelyzetet, vagy a saját vezető ellenzéki pozíciójuk megőrzését fontosabbnak tartották az Orbán-rendszer megbuktatásánál. Akárhogy is, a választókat angolszász mintára két nagy szavazói tömbbe toló, aránytalan rendszert balga módon a maguk szempontjából kifejezetten ígéretes fejleményként értékelték. A törvény elfogadását követő hónapokban megfogalmazott, „Baloldaliság, Remény, Erő” című választási stratégiájukban erről így írtak: „Az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy 'mesterségesen' teremtjük meg ezt a helyzetet számukra.”
A stratégiai dokumentumból kiderült az is, hogy az MSZP nem csak az LMP és a pártfüggetlen Milla-tüntetéseken részt vevő több tízezres tömeg szavazatainak „elszipkázására” gondolt a „mesterségesen megteremtett helyzettel”. Bíztak a Jobbik szavazóinak megnyerésében is. Fontosnak tartották leszögezni, hogy „ellentétben a nagypolitikai viták által sugallt helyzettel, a Jobbik szavazóinak nagy része ma a Fideszt jobban elutasítja, mint az MSZP–t”. A dokumentumban foglalt helyzetértékelés alapján érthető, hogy a kettős választás koncepciója miért nem kerülhetett föl a pártok közötti együttműködésről a választások előtt egy évvel kezdődött tárgyalások napirendjére.
Ma már tudjuk: a 2012-es szocialista stratégia valamennyi célkitűzése meghiúsult. 2014-ben a Fidesz új rendszere nemhogy nem bukott meg, de sikerült stabilizálnia magát. A szocialista pártnak ugyan az ellenzék demokratikus értékeket hirdető pártjai között sikerült megőriznie a hegemóniáját, azonban a közvélemény-kutatások szerint mára már a szélsőjobboldali Jobbik vált a legerősebb, de legalábbis az MSZP-vel egyenlő erejű ellenzéki párttá. Az aránytalan választási törvény logikája miatt ez akár váltópárti pozíciót is hozhat számukra. Annak ellenére, hogy a magyar választók többsége továbbra is elutasítja a rasszista – lényegében náci – jobbikos ideológiát.
Érthető hát, hogy az utóbbi időben megnőtt a kétlépcsős rendszerbuktatás koncepciójának támogatottsága. A „nagypártokhoz” nem köthető véleményformálók közül a „kettős választás” mellett az azt korábban is támogató Bokros Lajoson kívül az elmúlt évben kiállt a Majtényi László vezette Eötvös Károly Intézet, Juhász Péter, az Együtt alelnöke és a Fidesszel már korábban szembefordult közgazdászprofesszor, Mellár Tamás is. Utóbbi talán nincs is egyedül a térfél korábbi jobboldaláról. Mellárról a közelmúltban mint a liberális konzervatív nagyágyúkat (mások mellett Sólyom Lászlót, Tölgyessy Pétert, Chikán Attilát) összefogó Eötvös József Csoport létrehozásának egyik kezdeményezőjéről is írt a sajtó.
Tavaly, év elején, az internetadó elleni demonstrációval kezdődő tüntetéssorozatot tucatnyi városban szervező harminc civil mozgalom és szervezet közel száz képviselője Szegeden „DEMOSZ-vándorgyűlések” néven indított el pártfüggetlen tárgyalássorozatot a demokratikus átalakulásról. Szeptemberi, békéscsabai vándorgyűlésükön a demoszosok határozatot fogadtak el a kettős választás megvalósítása érdekében egy civil mozgalom létrehozásáról. Néhány hónap múlva csatlakozásra felhívó kiáltványt fogadtak el a civilek „Választói mozgalmat a demokráciáért! Kettős választással az Orbán-rendszer leváltásáért” címmel. Az induló mozgalom célja, hogy nyilvános vita során, a részvételi demokrácia eszközeivel népszerűsítse az elképzelést, nyerjen meg minél több embert partnerül annak továbbfejlesztéséhez és megvalósításához, továbbá szorítson rá minél több pártot a koncepció elfogadására. Amint szükségessé válik, a mozgalom kész közreműködni egy, a nyugati típusú nyilvános diskurzus, azaz a demokratikus részvételiség alapján álló választási párt létrehozásában is mindössze egyetlen céllal: a kettős választás megvalósítása érdekében.
A kettős választás koncepciójának nyilvános vitájára is sor került már. Először Pécsett – Majtényi László, Bokros Lajos és Juhász Péter közreműködésével. A Magyar György ügyvéd és Katona Andrea, az OSZK korábbi főigazgatója vezetésével működő KARD Egyesület márciusban nyilatkozatot tett közzé a „kettős választás” megvalósítása érdekében létrehozandó választási szövetség szükségességéről. Az egyesület április elején Budapesten „Félidő a pokolban – a kormány két lépésben mattot kaphat” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést – mások mellett Majtényi László és Mellár Tamás részvételével. A beszélgetés végén a „demoszos” felhívás jelen lévő kezdeményezői és a Kard Egyesület vezetősége közösen fogadtak el határozatot az együttműködésről a koncepció megvalósítása érdekében.
Legutóbb, néhány hete Juhász Péter pártja, az Együtt a kettős választás nélkülözhetetlen elemét képező arányos választási rendszer bevezetésére tett javaslattal állt a nyilvánosság elé.
A szocialista párt vezetői – így Tóbiás József elnök és Tóth Bertalan, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese – az elmúlt évben még többször nyilvánosan is leszögezték: nem értenek egyet azzal, hogy a demokratikus erők 2018-as, újabb összefogásának győzelme esetén a demokratikus alkotmányossághoz szükséges jogszabályok meghozatala után új választásokra kerüljön sor.
Elsőként az MSZP Szolnok megyei szervezete – élén Szekeres Imrével – állt ki a kettős választás mellett. Aztán Pécsett, az idei március 15-i Széchenyi téri civil nagygyűlést megelőzően a média ingerküszöbét is elérő vitát generált az a kérdés, hogy vajon a civil szervezésű rendezvényen helye van-e szónokként a szocialista párt pécsi parlamenti képviselőjének, Tóth Bertalannak. A vita során nyilvánosságot kapott az az érv is, hogy a szocialista párt mereven elzárkózik az arányos választási rendszer kikényszerítésének eszközéül szolgáló kettős választás kérdésének megvitatásától. Végül Tóth Bertalan a március 15-i beszédében az egybegyűlt tömeg előtt fejezte ki készségét a kérdés nyilvános megvitatására. A három hét múlva sorra került találkozón Tóth kijelentette, hogy már „nem utasítja el élből a kettős választás koncepcióját”. Nyakó István pedig a Budai Liberális Klub „Választás Autokráciában” címmel meghirdetett áprilisi rendezvényén a kettős választást, mint „kétlépcsős rendszerváltást”, a hatalomváltás „egyik lehetséges opciójaként” nevezte meg.
Ami Gyurcsány Ferenc pártját illeti: Szülővárosom korábbi MSZP-s alpolgármestere, a jelenlegi pécsi közgyűlésben a DK képviselőjeként politizáló Kunszt Márta (aki amúgy rendszeres résztvevője a pécsi civil szervezésű tömegdemonstrációknak), nemrég arról tájékoztatott e-mailben a kettős választásról zajló vitával kapcsolatban, hogy pártja fővárosi vezetése szerint „az Alkotmányozó Nemzetgyűlést felvázoló koncepciót vallók között nem tisztázott a Jobbik szerepe a folyamatban, ezért távolságtartással szemlélik a kérdést”.
A magam részéről nem tudom elképzelni, hogy valaha egy olyan politikai erőre szavazzak, amelyik kész bármiféle közös kormányzati vagy önkormányzati együttműködésre egy Jobbik-féle szélsőjobboldali párttal. Amennyire érzékelhető ez a kormányellenes demonstrációk során, úgy tűnik, a tüntető demokraták túlnyomó többsége hasonlóan gondolkodik. De vajon elképzelhető-e a Jobbikkal egy olyasféle – akár csak hallgatólagos – együttműködés a kétlépcsős rendszerváltás első választásán, amely nem kormányzati együttműködésről, hanem a „játékszabályok” demokratikusabbá tételéről szól? Nehéz lenne kétségbe vonni, hogy ha a szélsőjobb a liberális demokrácia szabályai szerint a politikai rendszer része lehet, akkor a rendszer játékszabályainak alakításához nekik is közük van. Ugyanakkor megfontolandó, amit Bauer Tamás fogalmazott meg már 2011-ben, közvetlenül azután, hogy Karácsony Gergely a koncepcióval előállt: Bauer szerint a Jobbikkal való bármilyen együttműködés láttán a baloldali és liberális szavazók összezavarodhatnának, és emiatt közülük sokan talán el sem mennének szavazni. Ne feledjük el: itt nem „hivatali-intézményi”, hanem valamiféle össztársadalmi, mozgalmi együttműködésről van szó, ami választók széles körének az aktivitását igényli!
A kérdés persze csak akkor lenne aktuális, ha a Jobbik vezére – aki korábban határozottan kijelentette, hogy pártja nem demokrata – valamilyen oknál fogva úgy gondolná, hogy a párt érdekelt egy, a 2010 előttinél is demokratikusabb, teljesen arányos választási rendszer bevezetésében.
Vajon csak a Jobbikkal való együttműködéssel vihető a kettős választás sikere? Egyáltalán nem! A jelenlegi aránytalan választási rendszer ugyanis a demokraták számára nagyon kedvezővé válhat akkor, ha nem az ország közös kormányzását tűzik ki maguk elé célul, s ezzel kikerülik a Fidesz által felállított csapdát. Meg lehet hekkelni a Fidesz aránytalan választási rendszerét azzal, ha sikerül rövid időre, kizárólag a rendszerbuktató törvények meghozatalának céljából összefogni az egymástól igencsak különböző politikai orientációjú polgártársainkat, akik azonban egy dologban egységesek: nem akarnak tartósan az Orbán-rendszer jogfosztott és kizsákmányolt alattvalói maradni. Van esély arra, hogy az ő támogatottságukkal mind a Jobbiknál, mind a Fidesznél lényegesen több szavazatot lehessen szerezni. Akkor pedig esély nyílik arra, hogy a parlamentben 2/3-ot szerezve a jelenleg hatályos eljárási szabályok alapján demokratikussá lehessen formálni az alkotmányos rendet.
A cél tehát a 2/3-os parlamenti többség megszerzése. Nem igaz azonban, hogy csak a 2/3-os többség elérése nyújthat esélyt a demokratikus fordulatra. A demokrácia híveinek elszántaknak kell lenniük. A hatalomgyakorlás demokratikus legitimációját alapértéknek valló modern államban az emberi jogok feltétlen tiszteletén alapuló demokratikus jogok biztosítása a szabadságot óvó polgárok közös felelőssége. Ezt a felelősséget nem háríthatjuk el magunktól arra hivatkozva, hogy e jogok biztosítását egy egyeduralomra törő rezsim önkényesen, mindenféle népi felhatalmazás nélkül meghozott „sarkalatos” törvényekkel akadályozza. Olyan törvényekkel, amelyeket a többségi akarat tudatos csorbításának céljával hozott létre. Olyan törvényekkel, amelyekhez előzetesen nem kérte a választók fölhatalmazását, és utólag sem próbálta meg népszavazással legitimálni a jogfosztó „alkotmányozást”.
A 2010 utáni önkényes, a demokratikus legitimációt teljesen nélkülöző „alkotmányozással” szemben legitim lehet akár a 2/3-os törvények feles többséggel való felülírása is. Akkor, ha a demokrácia és az emberi jogok elsőbbségének elvét a törvényhozók szigorúan érvényesítik. A törvénykezés demokratikus legitimációja leginkább azzal biztosítható, ha az alapvető emberi és szabadságjogok kiterjesztése érdekében szükséges jogszabályi változások a rendszerbuktató „első választási forduló” előtt széleskörű társadalmi vita során válnak közismertté, majd a parlament által elfogadott sarkalatos jogszabályokat utóbb népszavazás szentesíti. A 2/3-os többség megszerzése tehát nem elengedhetetlen feltétele az illiberális Orbán-rendszer felszámolásának.
Ugyanakkor a koncepció eddigi vitáin Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet vezetője nem győzte újra és újra hangsúlyozni azt a meglátását, hogy Orbánék elmozdítására a hatalomból csak akkor van esély, ha sikerül a Fidesz támogatottságát lépésről lépésre oly mértékben semmissé tenni, hogy azzal már a 2018-as választások előtt a padlóra kerül a párt. Az elmúlt években ugyanis azt lehetett látni, hogy amíg van ereje az illiberális kormányzatnak, addig szinte bármilyen erkölcsi és jogi szabályt képes megszegni annak érdekében, hogy a hatalmát megőrizze.
A feladat tehát többrétű. Neki kell állni véghezvinni a kettős választás koncepcióját. Ezzel párhuzamosan pedig elszántan, naponta meg kell vívni harcainkat a kormány azon intézkedései ellen, amelyekkel az önkényes, jogfosztó, az elesettekre nem figyelő, végtelenül korrupt és tekintélyelvű hatalmi rendszerét próbálja tovább építeni.
Van rá szűk két évünk, hogy elvégezzük ezt a munkát.
