Kétharmados kormányzás jön, kétharmados letámadással, s gyakorlatilag nem lesz olyan erő, amely ellensúlyt jelenthetne. Ellensúllyá legfeljebb az önkontroll válhat, amely annak belátásából következne, hogy a választópolgárok jelentős többsége vagy belenyugvással, vagy ellenszenvvel figyelte a kormány eddigi tevékenységét.
Efféle belátásra semmi esély nincs.
Ebben a helyzetben kell kezdenie magával valamit a baloldalnak, amely előtt két út áll. Az első, hogy belefullad a hatalmi taktikázásokba, húzza az időt, magyarázkodik, kifogásokat keres, megnézi, ki kit szoríthat ki és hogyan, közben peregnek majd a pillanatok, de egyszer csak eljön az idő, és tönkreverik az első körben az EP-, majd az önkormányzati választásokon.
Ennek az útnak a végén az áll, hogy 2018-ban mindazok, akik egyébként potenciális szavazóik lehetnének, szépen elmennek majd az urnákhoz, és behúzzák az ikszet a Fidesz mellé a Jobbik ellenében. És nem azt mérlegelik majd, hogy a Jobbik tényleges veszélyt jelent-e vagy sem, már a veszély látszata is elég lesz ahhoz, hogy a baloldal összetöpörödjön és végül az SZDSZ sorsára jusson.
Van másik út is. Ez bizonyosan nehezebb, mert mint a nagy túrákhoz általában, alázat kell hozzá. Figyelem. Türelem. Megértés és kíváncsiság.
Kérdezni kell hozzá: megkérdezni, hogy miért? Miért nem megy el több mint hárommillió ember szavazni? Miből fakad ez? Közönyből vagy belenyugvásból? És kik ők? Ennek a tömegnek az alapja lenne a négymillió létminimum alatt élő, vagy esetleg másokról is szó van? Ezek azok az emberek, akiket a Fidesz ki akart zárni regisztrációval a választásokból (lám, nem volt rá szükség, önként zárják ki magukat!), vagy annál sokkal összetettebb csoportok laza halmazáról beszélünk?
Tudást kell szerezni, mert nem elég csak beszélni a négymillió létminimum alatt élőről, a gyermekéhezésről, kíváncsiaknak is kell lenni rájuk, ismerni kell őket, beszélni velük, gondolkodni az őket érintő problémákról, egyáltalán: el kell jutni hozzájuk.
Ez nem megy másképp: a baloldalnak ki kell egyeznie az értelmiséggel ahhoz, hogy megértse az őt körülvevő világot, s fölfogja, miként váltak szét az általuk kínáltak attól, amit a magyar társadalom igényel. Helybe kell menni. Meg kell állapodni a szakszervezetekkel. Tudni kell, mi is folyik valójában a munkahelyeken. Jelen kell lenni a falvakban, a kisvárosokban, a nagyvárosokban.
Figyelni kell és tanulni. Nincs mese, újra kell kezdeni, elölről.
