Tudtuk persze, hogy majd ez a lépés teszi fel a közoktatás úgymond reformjára a koronát, de látni, amint megtörténik, mégiscsak elég rémületes. Dermesztő időutazás a hetvenes évekbe: állami iskola, mindenható hivatal, kötelező tanterv, tízszázalékos tanári szabadság, egyetlen tankönyv Battonyától Nemesmedvesig. Na jó, talán kettő, elvégre ez már a XXI. század.

Mint lapunk elsőként kiderítette, az állam lényegében napokkal a választás előtt megvásárolt két tankönyvkiadót. Ebből fakadó logikus lépés, hogy az államosított iskolákban egy héttel a választás után már ki is adják a verdiktet: a következő tanévre csak tőlük szabad majd oktatási segédleteket vásárolni.

Amivel két legyet lehet ütni egy csapásra. Az egyik a hazai iskolák szellemi-ideológiai egyneműsítésének komplettálása, hiszen ha még maradt volna valami kis rés, amelyen át beszökhetne a szabadság a tantermek félelemből, megalkuvásból és szabályokból ácsolt kalodájába, azt az egy- (na jó, két-) féle tankönyv kötelező használata azonnal be is tömi.

A Fidesz Magyarországán a gyerek azt és úgy tanulja, ahogy azt a Fidesz akarja, kész és passz.

A másik légy röpte azonban sokkal érdekesebb. Hiszen joggal vetődik – vagy egy gyanakvóbb ország esetében: vetődne – fel a kérdés, hogy vajon milyen alapon választott az állam magának tankönyvkiadót a piacvezetők köréből, s hogy milyen indíttatásból ítélte halálra a többit azzal, hogy az iskolák túlnyomó többségében megtiltja termékeik használatát.

Ahogy azt a kérdést is érdemes lenne föltenni, egy piacgazdaságban kinek éri meg az efféle államosítás, amikor az első blikkre is látszik, hogy a szülők így a tankönyvszámlában speciel rezsinövekedésre számíthatnak.