Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 1999 októberében, az OTP Bank privatizációjának befejező szakaszában OTP-részvényeket vásárolt, a napokban pedig 15 százalékos részesedést szerzett az Erste Bank Hungaryben. Két különös – nagyon különböző módon különös – ügylet.
Az első ügylet idején én képviseltem a kormányt az EBRD igazgatóságában. Amikor az apparátus elénk terjesztette a javaslatot, hogy a bank vásárolni kíván az eladásra kerülő részvényekből, a dolog nagyon aggasztóan hangzott. Nem azért, mintha nem ígérkezett volna jó üzletnek. Ellenkezőleg: túlságosan is jónak tűnt. Ez különösen hangozhat, de könnyű megmagyarázni. Az EBRD-t külföldi (lényegében nyugati) adófizetők pénzéből működtetik; emiatt természetesen nem lehet föladata, hogy az adókat fizető magáncégekkel versenyezzen. Csak a volt kommunista országokban, újabban ezeken kívül Törökországban és Észak-Afrikában működhet, és akkor vehet részt valamilyen befektetésben, ha részvétele előmozdítja a piacgazdaság felé való átmenetet; ha valami többet ad – szakértelemben, a magántőke beruházásra, kockázatvállalásra való bátorításában –, mint csupán a pénzét.
Az OTP-részvények másfél évtizeddel ezelőtti kiárusításakor arra kellett számítani, hogy a magánbefektetők viszik őket, mint a cukrot. Tudni lehetett például, hogy az összes nagy beruházási bank területileg illetékes fiókja vételi utasítást kapott. Az EBRD igazgatóságában egyébként is erősödtek akkor az olyan hangok, hogy Magyarországon a piacgazdasági átmenet már sikeresen lezárult, a banknak ott semmi további keresnivalója nincs, ki kellene vonulnia onnan (elsősorban onnan, de egy-két más közép-európai országból is), és azokban az országokban kellene csak tevékenykednie, ahol az átmenet nehézkesen halad. Ilyen körülmények között kellett az igazgatóságnak döntenie egy olyan magyarországi ügyletről, amelyre elég könnyen rá lehetett mondani, hogy az csupán versenyzés a magántőkével, és semmit sem valósít meg az EBRD sajátos küldetéséből.
