Amikor legutóbb a Ház elnöke szaporodásra szólította fel a nagyközönséget, azt találta mondani, hogy „szeretnénk, ha fiaink nemcsak tanulhatnák, hanem értenék is (...) azt a József Attila-i sort, hogy Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad". A gond az volna, hogy a Tudod, hogy nincs bocsánat című vers kormánypárti irodalmárok körében is arról szól, hogy a költő, miután nem lát más kiutat reménytelen helyzetéből, az öngyilkosságot fontolgatja, „Megcsaltak, úgy szerettek, / csaltál s így nem szerethetsz. / Most hát a töltött fegyvert / szorítsd üres szívedhez".
Mármost ilyet idézni egy üzekedésre felszólító szövegkörnyezetben igen érdekes retorikai fogás. Még akkor is, ha a hasonló esetek nem ismeretlenek a kormánypárt kultúrtörténetében, amennyiben például a Terror Háza avatásakor Szabó Lőrincnek egy súlyos szerelmi bánatról szóló verséből vett idézettel elevenítették fel Rákosi Mátyás és bandája gaztetteit.
Afelől persze nincs kétségünk, hogy Kövér László ismeri József Attilát, ha máshonnét nem is, a Kossuth tér átrendezési tervrajzáról mindenképpen, ott volt a költőnek a szobra, amit aztán odébbrakatott. Az azonban igen fájó, hogy egy ennyire irodalombarát házelnök környezetében nincs egyetlen ember se, aki legalább elolvasná a verset avégett, hogy a főnöke ne égjen szénné megint, hanem inkább a mindig kéznél levő L. Simon költő-államtitkártól idézzen, akinek sorai aztán tényleg erotikus vágyat ébresztenek még a Kossuth téren magasodó árbocrúdban is.
