galéria megtekintése

Kereszténynek lenni bizony nehéz

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 22. számában
jelent meg.

Hajdu Nóra

Szép intellektuális kihívás előtt áll a magyar kormány és különösen külügyminisztere. Éppen csak közölte velünk meglepő újítását, miszerint a magyar külpolitika „keresztény külpolitika” – akármit jelentsen is ez. De máris állást kellene foglalnia a külpolitika évszázados fogalomrendszerét éppen megújító ifjú külügyminiszternek, hogy mi a magyar álláspont az örmény népirtás kérdésében. Javasoljuk, kivételesen ne kapkodja el a választ, üljön le egy nyugodt pillanatban – tudjuk, kevés ilyenje van neki manapság –, és gondolja végig.

Itt van először is ez a meglepő bejelentés, hogy a magyar külpolitika keresztény külpolitika. Örményország nemcsak keresztény ország, de egyenesen az első keresztény ország volt a történelemben. Nem kétséges tehát, hogy mellette a helyünk. Megerősíti ennek az álláspontnak a helyességét a katolikus egyház legfőbb tekintélye, maga a római pápa, aki az örmények ellen 1915-ben elkövetett, milliós (keresztény!) áldozatot követelő fellépést a napokban minősítette népirtásnak.

Ugyanakkor a népirtás elkövetői azok a törökök voltak, akik tagadják a népirtás tényét, és akiknek országa Orbán miniszterelnök minapi szíves közlése szerint a magyar külpolitika egyik vezérlő csillaga a putyini Oroszország és Merkel asszony országa mellett. (Merkel kancellár ugyan, mint elmondta, még nem tud mit kezdeni az illiberalizmussal, de vezérlő csillag ettől még lehet.) Ilyen előzményekkel szép diplomáciai feladat lesz a török–örmény viszályban való keresztényalapú állásfoglalás. (Igaz is: helyreálltak már a magyar–örmény diplomáciai kapcsolatok, amelyek az azeri baltás gyilkos – vigyázat! nem keresztény! – kiadása nyomán szakadtak meg? Attól tartok, nem.) Erdogan török elnök, nem hiszem, hogy örülni fog a keresztényalapú magyar állásfoglalásnak, mert ilyen tartalmú nyilatkozatok miatt meg szoktak romlani Törökország kapcsolatai az adott országgal.

 

No mármost. Valamit mondani kell, hallgatni nem lehet. Bel- és külföld figyeli, hogy a keresztény külpolitika hogyan jár el ilyen esetben, a kormány és sajtója (van még ilyen?) közléséből tudjuk azt is, hogy egyre többen tekintik országunkat példának. Ritka pillanatnak vagyunk tanúi: a világ most valóban Magyarországra figyel.

Van persze egy másik lehetőség is: a külügyminiszter összevissza beszél, beszédírói a nemzetközi kapcsolatok alapfokú szemináriumain se jutottak még túl, viszont lehet, hogy jók a beadásaik jobbszélről. Mindegy is. A furcsa nevű, korábban Külügyminisztériumnak nevezett állami intézményben sem a miniszternek, sem a beszédíróinak nincs keresnivalójuk.

A miniszterelnök pedig, aki alig kevesebbszer beszél külpolitikai abszurditásokat miniszterénél, alkalmazzon egy megfelelően felkészült, súlyos helyzetben lévő kormányának hasznot hozó külügyminisztert, hátha az csökkenteni tudja a már ma is jelentős külpolitikai károkat, melyeket ötéves kormányzása alatt okozott. Későnek ugyan már ma is késő, de mint tudjuk, jobb későn, mint soha.

A szerző az Együtt külügyi szakpolitikusa

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.