galéria megtekintése

Kerek

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 20. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Ha volt, aki úgy érezte, nem kerek a sztori, amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy a nemzetközi úszósport segítségére sietünk, s tőkeerős, gazdag országokat is megszégyenítve beugrunk a 2017-es úszó-világbajnokság rendezésébe, aminek lehetőségét mexikói barátaink kormányzati finanszírozás hiányában visszaadták – nem volt egyedül.

Bár még csak 25 milliárdról szóltak a hírek a nagy formátumú rendezvény költségvetését taglalva, a dologban volt valami furcsa.

S nem csak azért, mert nem mindennap fordul elő, hogy a miniszterelnök Gyárfás Tamás úszószövetségi elnökkel parolázik.

 

Amikor az Index újságírója minden rosszindulat nélkül firtatta, nem kevés-e az előkészületekre a két év, Gyárfás azt találta közölni, hogy ha a riporter úszószövetségi tag lenne, azt mondaná neki, hogy „Takarodj!”. Ergo a szövetségben ez lehet a stílus.

Aztán, amikor a 25 milliárdból gyorsan 49 lett a becslés, majd három kormányzati ember három különböző, ám roppant hihető magyarázatot adott a drágulásra, szépen kerekedni kezdett a történet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.