Kisember 1.
Hajnalban kel, hogy elérje a reggeli buszt. Negyven kilométerre lakik a várostól, és ha lemarad, aznap már nem tud bemenni a hipermarketbe, ahol három éve dolgozik. Ilyenkor vagy elrohan a háziorvoshoz, aki számos egyéb baja miatt kiírja táppénzre, vagy a főnökének könyörög, hogy cserélhessen műszakot valakivel. Ha az elöljáró épp jó passzban van, sikerül, ha nem, akkor igazolatlan távolmaradás, a következő legapróbb hibánál repülhet.
S a hiba hamar jön. Szállítmány érkezik, vastag műanyag szalagokkal átkötve. Nem ő van a raktárba beosztva, de neki szólnak, hogy menjen, bontogassa ki a csomagokat és leltározza be. Igen ám, de a szíjakat kézzel nem lehet széttépni, vágóeszköz meg nincs. Azt mondják, oldja meg. Elsétál a papírosztályra, elvesz egy sniccert, azzal metszi el a kötést. Ebédidőig pakol, utána elmegy, megeszi a párizsis zsömléjét. A barátnőjére gondol, aki terhes, s akivel jó lenne végre saját albérletbe költözni. Most még az anyjáékkal él, ha nem adná haza a fizetése nagy részét, télen nem lenne mivel tüzelniük. A villanyóra feltöltős, hó végén gyakran gyertyánál mosdanak. A sniccerről el is felejtkezik. Másnap hívatják. Mindenki komor. Lopást emlegetnek. Mutatnak a sniccerre. Ő meg csak néz. Elfelejtette visszatenni. Ha akarják, kifizeti. Nem akarják. Van indok, hogy kirúgják. Most, hogy vasárnap zárva tartanak, amúgy is kevesebb ember kell.
