galéria megtekintése

Kecsegetekercs

4 komment


Tanács István

„A füstölgő MAGYAR hústál kitálalva! Hát nem zseniálisat alkotott a mi Széll Tamásunk és csapata!?” Így lelkendezett a Magyar Hírlap Széll Tamás Bocus d’Or-sikerén. A versenyzők feladata az volt, hogy egyedi, egyben a hazájuk gasztronómiai jellemzőit bemutató fogásokat kreáljanak. „A magyar csapat zöldfűszerekkel füstölt szarvast, valamint kecsegetekercset készített, amellyel sikerült az európai döntő további tizenkilenc csapata fölé kerekedniük.”

„Minden alapanyag magyar volt, ami Széll Tamásnak kedvezett, hiszen a tengeri halhoz szokott erős skandináv versenyzőknek idegen volt a zsírosabb kecsege, amit sokat kellett pucolni. Szintén magyar volt a szarvasborjú, Széll egyben hagyta a szarvas combját, amitől az egész nagyon látványos lett. A tálat külön kiemelte a közepén gomolygó füst.” Így erősítette a nemzeti érzést az Index tudósítása.

„A kecsege nagyon jó alapanyag, 3000–5000 forint kilója, kár, hogy a magyar háziasszonyok alig ismerik. A szarvashús elkészítésének titka, hogy alacsony hőfokon és hosszú ideig kell sütni, így kellemesen puha lesz. Nem csak vörösboros pörköltnek való, jól kombinálható petrezselyemmel és banánnal is” – írta a Blikk, ahol a szakácsok Európa-döntőjén látható fegyelmet és pontosságot egy atomerőmű vezérlőterméhez hasonlították.

 

Hosszan idézhetnénk a világraszóló magyar sikert méltató jobb- és baloldali, bulvár- és nőimagazin-, életmódcikkekből. Végre valami, amiben háttérbe szorult a turáni átok, az örök magyar megosztottság, a népies-urbánus kultúrharc; létrejött a nemzeti egység, a katartikus közös siker. Ez nem ám talmi olimpiai aranyérem, amit Széchy Tamás bottal vert ki a versenyzőkből, és csak arra volt jó, hogy elfedje az akkori társadalom mély válságát. Nem irodalmi Nobel-díj, amit az egyik oldal fanyalogva, Imre Kertész-ezve fogadott. Nem Oscar-díj, amit naná, hogy szintén holo­kauszttémára adtak, de mikor adtak például egy filmnyelvteremtő Trianon-történetre? És nem budapesti világkiállítás, pláne nem budapesti olimpia, amit a másik oldal fitymál(t) és akadályoz(ott), ahol csak tud(ott).

Kecsege garnélával és kagylóveloutéval, karfiol-kaviár tarte, ropogós haltej, uborkasaláta és sárgacékla-ravioli; sült szarvascomb- és gerincfilé, szarvasgombás burgonyapüré, véres hurkával töltött céklakompót, konfitált sütőtök és homoktövis – íme a magyar gyökerű gasztroköltemények, amelyeket a gyakorlatlan szem nagy fehér tányérra szórt apró színes rakásoknak láthat, ha meri azt gondolni az egészről, amit elsőre gondol.

Én például azt gondoltam: ezekből nem lehet jóllakni. Pedig mennyi pénzt és IQ-t pocsékoltak rájuk. Írjuk, mondjuk, hány tízezer gyermek éhezik, és hogy tenni kéne valamit. Ám a nyomor enyhítéséről csak beszélünk, miközben a lényegében felfoghatatlan luxust meg is valósítják. Talán attól ilyen ez az ország, amilyen, hogy éppen ez tud végre kiváltani némi közös büszkeséget.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.