galéria megtekintése

Károkozók

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 05. számában
jelent meg.


Őri B. Péter
Népszabadság

Blatter sporttárs hétfőtől nem tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A FIFA-vezér hívei ne dőljenek kardjukba: e hírnek csak részben van köze a hónapok óta tartó korrupciós botrányhoz. A futballvilág első számú tótumfaktuma maga vetette fel, hogy nem lenne helyes, ha újabb nyolcéves ciklust vállalna, februárban ezért lemond a posztjáról. Hogy valóban így lesz-e, arra nem vennék be mérgező pirulát, hiszen volt már, hogy a jó öreg Sepp bejelentette távozását, majd nem sokkal később már arról beszélt: még kis ideig marad a labdarúgás trónusán.

A kiemelt sportágak nemzetközi szövetségeinek elnökei egyébként automatikusan NOB-tagok, így az atléták, a „királynő” vezére, a szenegáli Lamine Diack is. Azt nem repítették világgá a hírügynökségek, hogy búcsúzik-e az olimpiai testülettől, ám tény: néhány hét múlva már nem ő lesz az atlétafőnök. Az augusztus végi pekingi vb előtt tartja ugyanis tisztújító kongresszusát az IAAF, s a rendkívül fontos posztért a korábbi kiváló angol középtávfutó, Lord Sebastian Coe, valamint a hajdanán a rúdugrás fenoménjának tartott ukrán Szergej Bubka csatázik.

Sokak szerint nem véletlen, hogy az atlétika jövőjét alapjaiban meghatározó döntés előtt nem sokkal robbant ki a sportág újabb botránya. Állítólag a nemzetközi amatőr szövetség vezetősége tudott az esztendők óta tartó doppingolásokról, de nem tett ellenük semmit; vagy ha mégis, akkor álságosan. Mert a hozzáértők úgy tartják: a teljesítményfokozást és az ellene való harcot egy kasszából finanszírozzák...

 

Eközben az atlétika könnyen a kerékpározás korábbi sorsára juthat; ha nem lesz drasztikus beavatkozás, elöntheti a mocsok. A mocsárból nehéz kikecmeregni, a bűzből pedig sem a szurkolók, sem a szponzorok nem kérnek; s ha fogy a pénz...

Coe radikális lépéseket tenne az atlétika megtisztításáért. Győzelméhez remek hátszél az ARD tévétársaság és a brit The Sunday Times „borítása”; a médiacégek leleplező anyagában az oroszok és a kenyaiak a főszereplők.

Atlétika = doppingbotrány, futball = FIFA-botrány. Nem lehet csodálkozni, hogy a történtek hátterét is értő emberek, valamint a „mezei” szurkolók sem hisznek a ma már mosolyogtató, naiv jelmondatokban: a sport élet, erő, egészség, nemes küzdelem, amelyben nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Ami fontos, az a pénz, a „dohány” ural mindent, és az euró-, dollár-, font- meg rubelmilliók bódító hatalma a kezdetben tisztességes embereket is csalásra készteti.

Csak hát... Amikor a világbajnokságon a futó bámulatos világcsúcsot ér el, a néző vajon az epo káros hatására gondol-e? Amikor a vb-döntőben a futballsztár fantasztikus lövését páratlan bravúrral hárítja a kapus, eszébe jut-e valakinek is, hogy már a torna helyszínének kiválasztása sem volt tiszta? Ugye, nem. A sikeres műtét után sem elsősorban az foglalkoztatja a beteget, hogy az operáló orvosnak nagy a zsebe és bűzlött a piától.

Naivitás azt hinni: egyszer még tiszta lesz a sport.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.