galéria megtekintése

Karanténba!

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 11. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

Schiffer András felmenőinek meg az enyémeknek van egy közös bűnük: holmi elvi okokból meg sem próbáltak együttműködni a kormánypárt legyőzése végett a nyilasokkal. Pedig hát az 1939-es választásokon, amikor a nyilasok oly iszonyúan jó eredményt értek el, a szocdemek pedig oly gyalázatosat, lett volna abban matematikai ráció.

A nyilasok jól értették az idők szavát, és tudták, hogyan kell megszólítani a népet. A szocdem szavazók tömegei át is áramlottak hozzájuk, a mi csökött náciellenes őseink meg úgy magukra maradtak, mint a liberálisok, akikkel összefogva korábban a fővárosban legyőzték a kormánypártot.

Igaz, azok a nyilasok még csak ki akarták szorítani a zsidókat, liberálisokat, demokratákat, nyugatosokat és kozmopolitákat a magyar életből, nem is álmodtak róla, hogy nagyszabású emberirtásra is lehetőségük nyílik. Ezt akkor még a felmenőink sem sejtették. És úgy voltak velük szemben elutasítók.

 

Azt mondja Schiffer András, hogy el kell dönteni, lefasisztázzuk a Jobbikot, vagy elfogadható ajánlatot teszünk neki. Csakhogy arról nem lehet dönteni, hogy a Jobbik mi. Csak arról, hogy megmondjuk, hogy mi, vagy inkább hülyének tettetjük magunkat.

Ami tollas, sárga a csőre, és hápog, az kacsa. Ha a Kuruc.info főhelyéről hosszú-hosszú ideje Vona Gábor néz le ránk azzal a lelkesítő felirattal, hogy „szüksége van rád a hazának”, ha ott a Jobbik programjait hirdetik, szervezik, nekik kampányolnak, és az ő állásfoglalásaikat népszerűsítik, akkor az de facto a Jobbik honlapja. Ha azon külön rovata van a holokauszttagadásnak („holo kamu”), ha ott lelkes cikkekben ápolják Mussolini emlékét, méltatják a náci Németország előremutató eredményeit olyan szép címsorokkal, hogy „Nem csak a zsidóság, a hozzá hasonlatos tüdőrák ellen is harcoltak a »nácik«”, akkor a Jobbik honlapja a nácik és fasiszták jelenkori szószólóinak a honlapja.

A Jobbik szavazóinak túlnyomó része nem náci, csupán nem tud róla, és igazából nem is kíváncsi rá, hogy a Jobbik micsoda. Mert nem tud vagy nem óhajt tudomást venni róla, mi következik abból a logikából, amellyel a Jobbik gyorsan és egyszerűen kiiktatni ígéri az életükből mindazt és mindazokat, akiknek és amiknek a (valóban súlyos) bajaikat tulajdonítják.

A Jobbik a hívő belső körnek feltakarja, az avatatlan népség elől eltakarja a maga náciságát. És mindenki ebben segédkezik, mindenki őt erősíti, aki az ő náciságát tagadja, elkeni, elhallgatja. Abban segít, hogy minél több nem náci nyugodtabban szavazzon a nácikra.

És ebben Schiffer nem magányos bűnös, egyáltalán. Belevették már a Fidesz-ellenes összefogásba a fasiszta-, náciféleségeket Hódmezővásárhelyen Rapcsák András ellen, Esztergomban Meggyes Tamás ellen (sokra mentek vele). Tüntettek együtt Miskolcon Pásztor Albert mellett, és az ellenzék minden pártjából hallottuk már, hogy a Jobbikot nem lehet karanténban tartani, mert már akkora. Minél jobban terjed a fertőzés, annál kevésbé kell elszigetelni. Érdekes logika. Halálosan érdekes.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.