galéria megtekintése

Karakán akadémia

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 07. számában
jelent meg.


Palugyai István
Népszabadság

Szentágothai János óta nem volt a Magyar Tudományos Akadémiának ilyen tekintélyű elnöke – mondta egy kollégám a választást követő sajtótájékoztatón, ahol az új tisztségviselők bemutatkoztak. Igaza volt.

Hiába az MTA-brand, a pénzcsapok továbbra is a kormány kezében vannak, amit egy engedetlen Akadémia esetében bármikor megcsavarhat

Sőt a nemzetközi hírnév tekintetében a Wolf- és Kiotó-díjas, valamint a Nemzetközi Matematikai Unió korábbi elnöki tisztét is betöltött Lovász László határokon is átívelő ismertsége csakis két régi elődjéhez, a torziós inga révén világhírt szerzett Eötvös Lorándhoz és Kodály Zoltánhoz mérhető. S mivel az MTA az ország polgárai szemében – felmérések szerint – a legmegbecsültebb intézmény, az akadémikusok választása voltaképpen magától értetődő.

 

Az már más kérdés, hogy pusztán a tudományos tekintély elegendő lehet, lesz-e a sikeres elnökséghez. Mert az MTA nálunk nemcsak egy tudós társaság, hanem – történelmileg ugye így alakult – irányítója a legfontosabb magyar kutatóintézethálózatnak, így minden tudományos téma legfőbb hazai letéteményese.

Pálinkás József nem volt ilyen csillogó tudós a maga területén, ám meglehetős sikerrel menedzselte az Akadémiát egy nem igazán tudománybarát időszakban.

Jó, könnyű volt neki, mondhatnánk, hiszen egyrészt a magyar tudományt több pénzhez juttató személyes ambíciója, menedzseri képességei és – különösen az utolsó négy évben – a Fideszhez fűződő erős kapcsolatai jó hátszelet adtak a szükséges változtatások levezényléséhez.

Igaz, ezek a kapcsolatok ahhoz már nem tűnnek elegendőnek, hogy elnöksége után egy európai tudományos pozícióba, vagy ismét miniszteri posztra segítsék, de hát a Fidesz belső értékrendje másként működik.

Ha viszont azt nézzük, hogy a három elnökjelölt közül nem Lovász állt a kormánypárthoz legközelebbi hanem Maróth Miklós, Orbán arab országokbeli tolmácsa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett, erősen konzervatív szellemiségű orientalista, akiről akadémiai berkekben a választás előtt épp a miniszterelnökhöz fűződő kapcsolatait aláhúzó pletykák terjedtek.

Ehhez képest a közgyűlés 61 százalékos döntése meglepően karakán. Hiszen hiába az MTA-brand, a pénzcsapok továbbra is a kormány kezében vannak, amit egy engedetlen Akadémia esetében bármikor megcsavarhat. Ez esetben azonban a tudományos érdem tűnt a legfontosabbnak, ami egy Akadémia esetében így is van rendjén.

Szerencsére a tudósok arról is gondoskodtak, hogy egy jó menedzseri képességgel bíró főtitkár, a korábban a Költségvetési Tanácsban is tag Török Ádám alkossa a vezetői tandem másik tagját. Ő a kilencvenes években a kutatás-fejlesztést irányító, innovációs kérdésekért felelős Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot is vezette.

Így az új elnökséggel – a korábbi jó kezdeményezések és változások megtartása mellett – vélhetően visszatér az Akadémiára a demokratikus, testületi vezetési stílus. Hogy ettől aztán máshogy döntenének-e például utcanévügyben vagy egyéb, a tudományt érintő kérdésekben, ez már önazonossági kérdés.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.