Kampány, messziről

Az sincs persze kizárva, hogy a mindig egy-egy politikus személyes jövőjére kifutó jelöltállítási konfliktusokban valójában nem magánszempontok, hanem elvek és értékek ütköznek, de a szavazópolgárokat mindkét verzió hidegen hagyja. Még csak az sem hozza tűzbe őket, hogy mennyire lesz baloldali, liberális, zöld vagy éppen feminista a Tarlóssal, Szitával, Krizával (végső soron mindig Orbánnal) szemben alternatívát kínáló ajánlat.

Az viszont érdekes, hogy lesz-e mögötte egység – ez olyasmi, amit értékelnek az emberek, nem csak Budapesten –, meg néhány olyan személyiség, akik legalább Európa túlvégéről nézve nem látszanak bűnözőnek, és akiknek elhisszük, hogy ezt az összhangot képesek lesznek a voksolás után is életben tartani. A program, a vízió, az ideológia a kevésnél is kevesebbet nyom a latban egy olyan helyzetben, amikor egy ellenzéki polgármester vagy képviselő-testület jó eséllyel amúgy is esztergomi típusú kényszerpályára kerül.

A fenti szempontrendszerben illetve távolságból Falus Ferenc jelölése kifejezetten rokonszenves ötletnek – a Heti Válasz által a jelöltről összeállított bűnlajstrom pedig még Varga Mihály négy évvel ezelőtti csontvázjelentésénél is szánalmasabbnak – tűnik. (Üzenem a kollégáknak: ha megígérik, hogy lehozzák, küldök egy hasonlót Tarlósról – négy éve a saját kíváncsiságom kielégítésére gyűjtöttem össze, de a végeredményt nem tartottam elég fajsúlyosnak, pedig megvan például a hangfelvétel is, amelyen „az igazi főpolgármester” azt kiabálja egy képviselőtársának: „leverem a szemüvegedet és rá is ugrok”.)

A választási felkészülés összes többi momentuma azonban kizárólag a „csak ne a Fidesz” stratégia keretében értelmezhető – amiről már négyszer is bebizonyosodott, hogy mennyit tud hozni a konyhára.