„Külpolitikai újságíró akarok lenni” – keresett meg egy ismerős. Elijeszteni nem akartam, de a kávé mellett üldögélve nem sok jó hírrel tudtam neki szolgálni. Elmondtam, hogy csupán kilenc éve annak, hogy a Népszabadságban gyakornokként elkezdtem tanulni, hogyan kell rövidhíreket írni. Még voltak külföldi tudósítók. De már kezdték őket visszahívni. Pekingből épp akkor jött haza a lap munkatársa, és Moszkvában akkor kezdett egy külsős az addigi főállású tudósító helyett. Később beütött a gazdasági válság, és a világon mindenütt leépült a külföldi tudósítók hálózata, és az utazási keretek is drámaian csökkennek. A helyszíni tudósítás a legnagyobbakon kívül (CNN, The New York Times) már szinte minden médium számára luxus.
Pedig sokszor semmi sem pótolhatja a személyes jelenlétet. Csak néhány kiragadott példa: 2010-ben az amerikai külügyminisztérium ösztöndíjasaként épp a Times Square-en voltam, amikor egy terrorista bombát akart ott robbantani (nem sikerült neki). Másnap tévés ismerősök hívtak, helyszíni jelentést kérve az esti híradóba. „Ugye üresek az utcák, és mindenki fél?” – kérdezték, én viszont azt láttam, hogy teli vannak a parkok, mert a helyiek élvezik az első igazán meleg tavaszi napot. Két és fél évvel később egy rövid riportúton, Washingtonban ülve arról győzködtem e-mailben a szerkesztőket, hogy kivételesen nem az elnökválasztási kampányról kellene írni, mert most senkit sem érdekel Obama meg Romney. A Sandy hurrikán annál inkább. A keleti part felé közelít, mindenki feszült, és rohan a boltba vízért és konzervekért. Az amerikai elnök legjelentősebb törvényét, az egészségbiztosítási reformot is könnyebb úgy elmagyarázni, hogy találkozom egy egyetemistával, aki tömören összefoglalja nekem: „E nélkül akár meg is halhatnék, mert a gyerekkori asztmám miatt nem kötött velem szerződést egy biztosító sem, a gyógyszereimet pedig nem tudom megfizetni. Most már nem utasíthatnak el.”
„Otthon ragadt” külpolitikai újságírókként is minden eszközt bevetünk, hogy mégse csak az internetes híreket fordítsuk. Napi rutin, hogy telefonon keresünk helyieket és szakértőket, akik színt és hátteret tudnak adni a cikkekhez. Ez nem magyar jelenség: a vörösiszap-katasztrófa napján folyamatosan csöngött a telefonom. Az európai konferenciákon megismert újságíróbarátok kértek segítséget, információt. Amikor pedig nekem kellett szállás és segítség Oslóban az Utoyán történt vérengzést követően, kérés nélkül kaptam a norvég kollégától. EU-s és más ösztöndíjakért pályázunk, hogy hosszabb-rövidebb időre eljussunk mondjuk Belaruszba vagy Kambodzsába. Egy indiai konferenciameghívásra saját zsebből húzunk rá plusz egy hetet. Amikor az amerikai elnökválasztást semmiképp sem akartam kihagyni, barátok kanapéján aludtam, csak hogy a helyszínen lehessek.
