Jogi kordonbontás

2016-03-22 10:00:00

Rárontott a kormány a tiltakozó tanárokra. Orbán Viktor tréfának nevezte a pedagógusok ultimátumát. Lázár János politikailag komolytalannak ítélte Pukli Istvánt. Az alsónadrágját villantó Németh Szilárd ügynökként emlegette az iskolaigazgatót. A parlamentben a tüntetések szónokai mellett Rétvári Bence leleplezett két nemzetközileg elismert oktatáskutatót, akik a tiltakozókat segítik. Bűnükül rótta fel, hogy a korábbi kormányok idején oktatásról szóló tanulmányokat írtak az oktatáskutató intézetnek. Ez ma valóban elképzelhetetlen lenne.

A kormány mindenkire lő, aki nem az általa diktált szabályok szerint játszik. Márpedig a tiltakozó mozgalom célja mintha éppen az lenne, hogy kilépjen a kormány által meghatározott feltételek közül. Nem fogadja el a „köznevelési kerekasztalt", személyesen a miniszterelnöknek címezve fogalmaz meg követeléseket az illetékes minisztert és államtitkárt mellőzve, valamint kész átlépni a sztrájktörvényen.

Az Orbán-rendszerben az alkotmányosságból kiinduló stratégiák zátonyra futnak. A jogszabályok ugyanis villámháborús módszerekkel megváltoztathatók, a jogalkalmazásban csak véletlenszerűen érvényesül a jogszerűség a politikailag érzékeny ügyekben. Ha másként nem megy, akkor akár egy nagy eséllyel Fidesz-közeli szekuritis osztag állítja elő a kiinduló jogi helyzetet, amit aztán a választási bizottság és még a Kúria is helybenhagy.

A szakszervezetek viszonya ellentmondásos a március 30-ra tervezett egyórás, a sztrájktörvénnyel tudatosan dacoló figyelmeztető munkabeszüntetéshez. Nem utasítják el, de, úgy tűnik, nem is különösebben lelkesek. Érzékelik, hogy a tiltakozók az ellenzéki pártok mellett a szakszervezetek hallgatólagos kritikáját is sugallják megszólalásaikkal. Egy részük megpróbálja bebizonyítani, hogy az akció mégiscsak törvényes, ezáltal jelentősen csökkentve a résztvevők személyes kockázatát, ami csatlakozásra sarkallhat. A Pedagógusok Szakszervezete viszont délután 4 órára időzítené a tiltakozást. Galló Istvánnénak akár igaza is lehet abban, hogy a munkabeszüntetés a jelenlegi sztrájktörvény alapján sem lehetetlen, s talán a törvényes sztrájk elérését látja veszélyben a „vadsztrájk" miatt. Ám javaslatával kicsorbítaná az élét a március 30-i akciónak.

Hosszabb távra szóló következményekkel jár, hogy a kormány érdekei szerint alakított törvényi keretek betartása, vagy az akciók törvényességének „lepapírozása", netán a jogi kordonbontás, vagyis az akadályként emelt szabályozások erőszakmentes elutasítása lesz-e a tiltakozások meghatározó mintája a jövőben.

Mindennek gyakorlati oldala a részvétel. Több tízezer pedagógust valóban nem lehet kirúgni, habár a központilag vezényelt és helyben kivitelezett retorziók jelentőségét hiba volna alábecsülni. A tömeges szolidaritás azonban védőernyőt vonhat a tiltakozók fölé.

Jelentőséggel bír az arról szóló vita, hogy az egyórás sztrájk esetleg túl kevés, s hogy érdemes-e leragadni az oktatásnál az „Orbán, takarodj!" helyett. Erre feloldást annak belátása adhat, hogy a szakmai követeléseket politikai nehézfegyverekkel fogadó kormány maga tolja bele a tiltakozókat az egyre tudatosabb politikai (de még mindig nem pártpolitikai) szerepvállalásba. Az egyórás figyelmeztető sztrájkról pedig azt kell bebizonyítaniuk a tiltakozás kezdeményezőinek a tanárok számára, hogy az akció elég komoly a vele járó rizikó vállalásához.

Semmi sem veszélyesebb a nemzeti együttműködés rendszerére, mint az, ha nem engedelmeskednek neki.