Mindennek ellenére nem engedhetjük meg, hogy a félelem a forradalomtól megbénítsa kiállásunkat a jogállamért, mert akkor Orbánék olyan fegyvert kapnak a kezükbe, amellyel bármikor megadásra kényszeríthetik mindazokat, akikben él ilyen félelem. Pedig ha nem féltünk 1956-ban, a szovjet megszállás alatt, miért félnénk most, amikor a Nyugattal állunk szoros baráti szövetségben? De legfőképpen azért nem zárhatjuk ki a forradalmi megoldást, mert ez olyan lenne, mintha egy szakszervezet eleve kimondaná, hogy nincs az a helyzet, amelyben sztrájkolni fog: ezzel lenulláznák a tárgyalási pozíciójukat.
Pedig nem látok más békés utat a jogállamiság helyreállításához, mint a folyamatos, vagy ha kell, fokozódó nyomásgyakorlást. Nem az Orbánék által nyolc éven át folytatott gyűlöletszító, a rendőröket erőszakra provokáló, brutális tüntetésektől sem visszariadó nyomásgyakorlásra gondolok. Hiszen az akkori cél, a kormánybuktatás önmagában nem garantálja a jogállamiság helyreállítását. Sőt, az új kormányfő akár a mostaninál is gátlástalanabb despotává válhat, ha beiktatása előtt nem áll helyre a fékek és ellensúlyok rendszere.
A jobb parlamenti képviselet reményében a Demokratikus Koalíció előre hozott választásokat akar elérni másfél éven belül. Ha sikerülne a terv, és ha addig nem kényszerítjük Orbánékat a helyreállításra, ez a Fidesz nagyon igazságtalan választási rendszerének szabályai szerint folyna le. De az egyfordulós rendszer nemcsak a Fidesznek, hanem az egy pártba tömörült radikális jobboldalnak is kedvezni fog, szemben a több pártba tagozódott demokratikus ellenzékkel. Pláne, ha ideszámítjuk a szavazatokat elszívó LMP-t is.
A nyomásgyakorlásnak valamikor majd valóban a választások előrehozása lehet a célja, de ez csak akkor szolgálhatja a jogállamiság helyreállítását, ha olyan demokratikus összefogás áll mögötte, amely garantálni tudja az ehhez szükséges kétharmados parlamenti többséget. Ez azonban teljesen reménytelen volt addig, amíg a Fidesz–KDNP kétharmados többséggel rendelkezett, amellyel akár az utolsó pillanatokban is kedvük szerint csűrhették-csavarhatták a választási törvényeket. Már csak ezért is óriási jelentőségű, hogy Veszprémben a korlátozhatatlannak hitt hatalmat megfosztottuk a kétharmadtól.
Ehhez nagyban hozzájárult, hogy az előző hónapok tömegeket megmozgató békés tüntetései megtörték a Fidesz „azt teszünk veletek – a nép testéből kitagadott ellenzékiekkel –, amit akarunk” nimbuszát. És mihelyst az ellenzék rátalált a hangjára, Orbánéknak rendre meg kellett hátrálniuk. Fel kellett adniuk a netadót, a kötelező drogtesztet, és a tüntetések a magánpénztárakra szánt végső csapást is megakadályozták.
Az, hogy a nép végre hallatta a hangját, hetek alatt elvezetett a fideszes pártegység fellazulásához, például az „urizálást” – vagyis a korrupció gyümölcsének korlátlan élvezetét – elítélő belső kritikához. A lényeg az, hogy a messiási küldetésében hívő kedves vezető nem volt felkészülve az őszi tüntetésekre, mivel csaknem öt éven át nem ütközött számottevő belső vagy külső ellenállásba.
A minden eddiginél esztelenebb kapkodás és a fideszes kormánytagok ellentmondásos kijelentései mutatják, hogy a tüntetések nem csak Orbánt rendítették meg, bár felismerhettük Orbán Achilles-sarkát: reflektorfénybe került nyúlként bénította meg őt az ezernyi okostelefon fénye. És a mögülük kihangzó „Takarodj!” felszólítás, amely nem is olyan régen még édesen csenghetett a fülének, amikor a hívei így adtak hangot tudatosan felszított gyűlöletüknek. Az elmúlt fél év kétségkívül bizonyította, hogy a békés tüntetések folytatásával – és ha kell, a polgári engedetlenség bevezetésével – Orbánékat térdre lehet kényszeríteni.
De ettől még a kétharmados törvények megmaradnak. És a legfontosabb intézmények élére n-szer 9 évre beültetett pártkatonák is túlélhetnek egy kormánybukást. Mielőtt az előre hozott választásokat megkockáztatnánk, ki kell használnunk a Fidesz majdnem kétharmadát: folyamatos nyomásgyakorlással ki kell kényszeríteni, hogy visszatérjünk azokhoz a demokratikus alapokhoz, amelyek a rendszerváltással létrejöttek. És amelyek alapján befogadtak minket a NATO-ba, az Európai Unióba, és csatlakozhattunk nemzetközi egyezményekhez.
Ezek betartására is rákényszeríthetjük a kormányt hatásos tüntetésekkel. És ha kell, polgári engedetlenséggel, a békés nyomásgyakorlás minden számunkra elérhető eszközével. Újra kell kezdenünk a demokrácia felépítését! De nem úgy, hogy az elmúlt 25 év eredményeit kidobjuk az ablakon. Ellenkezőleg: nagy előnynek kell tartanunk, hogy nem a nulláról kell kezdenünk az építkezést. Ki kell használnunk, hogy túl vagyunk a bolsevik diktatúra hanyatlásának miazmáján és – a talán valamelyest koraszülött – demokráciánk gyermekbetegségein, amelyek a felnőttkorra is kiterjedő, hatásos aktív immunitást biztosíthatnak.
Miután Orbánék kiírták a köztársaságot hazánk nevéből, bízvást foghatunk bele egy új köztársaság megalapozásába. Kezdve a jogi feltételek kidolgozásával – ebben az ügyben már eddig is sok, nagyon fontos munka született különböző intézményekben. Közülük nem is egy szerint a jogállamiság egyszerű többséggel is helyreállítható. Most tehát azt kell kidolgoznunk, milyen békés módszerekkel lehet a kormányt rákényszeríteni a szabad és tiszta választások előkészítésére. Ez sikerült a nyolcvanas években, amikor egy több mint harminc éve Moszkva védelmében uralkodó diktatúra még hatalmon volt.
Erős hittel kell hinnünk, hogy most, az EU tagjaként még inkább biztosított állhatatos kiállásunk sikere a jogállamiság helyreállításáért és egy európai szellemiségű liberális köztárságért.
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
