galéria megtekintése

Jobb élet

2 komment

A szerk.

Nem lehet azt állítani, hogy a lengyel radikális jobboldal nem jó tanítványa Orbán Viktornak. Sőt, a Kaczynski-párt demokráciarongáló intézkedései mellett társadalmi párbeszédnek tűnik egy felcsúti VIP-páholyban folytatott Orbán–Garancsi-beszélgetés.

A lengyel kollégák ugyanis kétharmados parlamenti többség nélkül is beleszállnak mindenbe, ami szembejön. Sőt a másodvonalbeli Vajna-filmeket idéző jelenet, hogy a védelmi miniszter megbízásából betörnek a NATO varsói hírszerzési központjába, hogy eltávolítsák
az előd által kinevezett parancsnokot. Az ellenzék kapkodja a fejét, és Brüsszelhez fordul.

Pedig talán Orbánhoz kellene. Hiszen a magyar kormányfő korábban rendre a választói felhatalmazással magyarázta egyszemélyi döntéseit, s felhívta Brüsszel figyelmét arra: a törvényhozás kétharmados többsége szavaz sok ügyben.

 

Nem így a huligántempóban közlekedő lengyel PiS, amelyik azt sem titkolja, Orbánt másolná. Afelől ne legyen kétségünk, Orbánék nem tiltakoznak majd a hasonlítás ellen, hanem fölényesen közlik: a lengyel emberek döntöttek, a nemzeti szuverenitást tiszteletben kell tartani.

A kortárs politika karikatúráját az EP néppárti frakciója fejezheti be, amikor nekiugrik Kaczynskiéknak, hiszen a PiS képviselői nem soraikban ülnek. A Néppárt határozott lesz, miközben Orbánt megvédte. Rögzítik: Orbánék mögött kétharmad volt.

Így lesz teljes a kör, amely legalább elég nagy ahhoz, hogy mindenki észrevegye: kiüresedett a demokrácia.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.