galéria megtekintése

Jó pásztor

17 komment

A szerk.

Kérjük, jelentkezzen, aki vasárnap délelőtt valamelyik magyar katolikus templomban azt hallotta a plébánostól, legyenek a hívek könyörületesek és fogadjanak be közel-keleti menekülteket! Jó lenne, ha ez legalább néhány misén előfordult volna, de attól nem tartunk, hogy e sorok olvastán elfogy a térerő a szerkesztőség körül. Mert bár Ferenc pápa arcmása ott van minden templom bejáratánál, szelleme fájdalmasan hiányzik Isten magyarországi házaiból.

A pápa Leszboszon
A pápa Leszboszon
Filippo Monteforte / Reuters

A katolikus egyházfő azzal, hogy szombaton magával vitt a Vatikánba egytucatnyi szíriai menekültet, emlékeztette a híveket – de nem csak őket – arra, mit tartana kötelességüknek. Érdekes, hogy a különben „katonai szigor", fölé- és alárendeltség alapján működő egyház püspökeinek és papjainak zöme úgy tesz, mintha nem lenne semmi köze ahhoz, mi hangzik el a római Szent Péter téren.

 

Tetszés szerint szemezgetnek a pápai mondanivalóból: az erkölcs és a család fontos, a könyörületesség és a tolerancia nem fontos. Menekültügyekben meg ne is mondjon Ferenc semmit, mert, mint a Fidesz csapatában focizó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök fogalmazott egy tavalyi pápai útmutatás kapcsán, neki „fogalma sincs” a helyzetről!

A helyzetből, a leszboszi menekülttáborból visszatérő pápa vasárnap Rómában beszélt arról a kétgyermekes muszlim férfiról, akinek keresztény feleségét a terroristák megölték.

Ferenc pápa: Mindannyian migránsok vagyunk

A katolikus egyházfő a leszboszi menekülttáborba látogatott szombaton. A tábor lakóit arra biztatta, hogy ne adják fel a reményt, a világ többi részétől pedig azt kérte, mutasson emberséget a menekültválság áldozataival kapcsolatban. További részletek: >>>

Szép gesztus lenne, ha a magyar püspökök közül valaki úgy döntene, a gyerekek átvágott torkú édesanyja kedvéért legalább ezt a három leszboszi táborlakót elhozza Magyarországra. Kéne egy jó pásztor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.