Jó irányba indultunk el az oktatással, füllentette a miniszterelnök, majd huszonnégy órán belül menesztette a közoktatásért felelős államtitkárt, ami még a NER-ben is a bukást jelenti (a kudarcot természetesen sosem ismerik be, és bukni is csak egyik posztról a másikra lehet: a leszerepelt államtitkár asszony a jövőben is legalább annyiba fog kerülni az adófizetőknek, mint eddig). A közneveléssé átnevezett oktatásügy úgynevezett reformját – az önkormányzati iskolák államosítását, a silány egyentankönyveket, a kommunista tanfelügyeletet, tantárgy- és tananyag-szaporítást – mindenki utálja, aki akár a legcsekélyebb mértékben is a saját bőrén érzi, hogy mi történik.
Azt állítja továbbá a kormányfő, hogy 2010-ben „egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenézniük”. Valóban? Ahhoz képest, hogy akkor csődhelyzet volt, azóta százmilliárdos nagyságrendben sikerült forrást kivonni az oktatásból – maga Orbán Viktor mondta egy korábbi álinterjúban, hogy az egész átalakítást azért indította el, mert biztos volt benne, hogy kevesebb pénzből is működtethető a rendszer. Az oktatás minőségét jelző World Talent Ranking-felmérés folyamatos és egyre gyorsabb ütemű zuhanást mutat: 2010-ben még a 33.-ak voltunk a világranglistán, most az 51. helynél járunk. A PISA-teszteken 2009-től az összes vizsgált területen (matematika, szövegértés, természettudomány) csökken a magyar diákok teljesítménye. Ez lenne a jó irány?
Köszönjük a társadalomnak az áldozatot, amelyet a pedagógusokért hoztak, hiszen 700 milliárdot megközelítő forrásbővülést kaptak – mondja ez az igaz ember a rádióban, és a riporter nem teszi föl neki a kérdést, hogy ha abszolút értékben és a GDP arányában is évről évre csökken az oktatásra fordított pénz, akkor vajon mire ment el ez a 700 milliárd? A béremelésekre biztosan nem: a hozzávetőleg 153 ezer magyar pedagógus nettó átlagbére 160 ezer forint, vagyis a teljes szektor éves bértömege kevesebb mint 300 milliárd.
