galéria megtekintése

Jégkrémbalett

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 18. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Pang a Pancsó, bármit teszünk is. A felcsúti aréna látogatottsága az ott folytatott labdarúgás színvonalával arányos. A langyos középszert üti meg – alulról. A zöld gyepen végzett pénzkereset sokszor kifejezett közszeméremsértéssel ér fel. Hogy Puskás Ferenc ehhez nem adná a nevét, az egy dolog, de sajnos már nem ő rendelkezik vele. Eladták. Márkanév, brand lett belőle, egy vacak sör, ami persze még így is jobb, mint az a sittes gyümölcslé, amit egykor a Száguldó Őrnagy reklámozott, tőle merően idegen módon. Egyik sem jött be.

A világverő Aranycsapat elment, emlékét szobrok, utca- és stadionnevek őrzik. Vezérüknek, Puskás/Panchónak két stadion is jutott. De amit ma a nevével művelnek, azért nem ő a felelős. Puskás legenda, az akadémia szót pedig a legnagyobb tudású és nemzetközi téren elismert tudományos szaktekintélyek társaságaként értelmezi ma még a legtöbb magyar. Puskás akadémiai tagságához kétség sem férhet, a felcsúti akadémia nevű, félprofi gyülekezetnek viszont nem sok keresnivalója van a honi futballelitben, bármennyire is forszírozza azt a vezérszurkoló.

Ő már visszavonult (a sporttól), de a többiek úgy fociznak, hogy még a gyep is elsírta magát. A vízelvezető rendszer gajra ment, egy év után lehet cserélni az egészet, úgy ahogy van. Nem mentség, hogy voltak náluk is rosszabbak, s hogy korrupt, kormányközeli klubvezetők és a simlizők miatt ősztől némely csapatnak az NB III-ban kell majd a főnixmadár szerepét eljátszania. A Népszabadság tiszteli annyira Puskás Ferencet, hogy a kéretlenül a nevére írt csapatot inkább Felcsútként említi a híreiben. Nem szabad összekeverni a dolgokat. Mert a hírek nem Puskásról, hanem Felcsútról szólnak.

 

És a Makovecz-féle aréna szomszédságában „megbúvó”, a Google térképén elhomályosított foltként feltüntetett parasztházról és annak lakójáról. A kisvasútról, amely körbeszambázná a vidéket, a végállomása pedig a stadionnál lenne. A helyi Mészárosról, aki a futballklubot üzemelteti jótevője szórakoztatására. Nem árt tudni, hogy ezt a Mészárost viszont mi fizetjük. Jobban mondva a mi pénzünkből fizeti a kormány. Tarolnak a közbeszerzéseken, hiszen olyan magas színvonalon szerelik a gázt és építik a csatornát, ahogy Puskás terelte a labdát. Simicska labdába sem rúghat mellettük.

Az Orbán-közeli bajnokcsapatot már megkoronázták, a selejtezés pedig heteken belül véget ér. Az arénában ezután a csonka Omega kedveskedik majd oratóriumával a nézőknek/hallgatóknak és persze a dísztribünnek. Mert van az a pénz. Ha jól sikerül a koncert, biztosan jön hamarosan a Rolling Stones is, hogy szegény Kósa Lajosnak ne kelljen ezért legközelebb Új-Zélandra utaznia a titkárnőjével. Meglátjuk. Puskást és a környékbelieket viszont megilleti a részvét. Jobbat érdemelnek. Mert ahová ingyenbusszal és 32 százalékos jégkrémkedvezménnyel lasszózzák a közönséget, ott az előadás eleve halálra van ítélve, még ha egyszer-egyszer ki is jön a lépés, a pas de deux a legendás Tischler–Lencse csatárduónak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.