galéria megtekintése

Jár nekik

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 07. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Nem elsősorban a sajtót, hanem az állampolgárokat tartja távol az információktól az új szabály, amely szerint a közérdekű adatok igénylőinek fizetniük kell.

Annak arányában, mennyire terhelik az állam apparátusát.

Mintha az adófizetők nem éppen azért tartanák azt, hogy tisztességesen, átláthatóan működjön, és kérés nélkül is hozzáférhetővé tegye az ezt dokumentáló adatokat. Úgy is hívják ezeket: közérdekűek, tehát az állampolgárok közösségére tartozók, így alapesetben nyilvánosak. Nem ennek vagy annak az ellenzéki pártnak, civil mozgalomnak, sajtóterméknek dolgozik az állami hivatalnok, amikor rendelkezésre bocsátja a kért tényeket, számokat, hanem önnek, az adófizető, választó állampolgárnak.

 

Az állam viszont egy ideje úgy látja, hogy az információkérés a csomó keresése a kákán, kötözködés, a központi akarat érvényesülésének akadályozása, becsületének megkérdőjelezése. Mintha a kastélyba engednék be ilyenkor a lenti népet. Így élik meg, ami nem vall kellő magabiztosságra, a tisztaság iránti elkötelezettségre.

Jó lenne végre a hatalom olyan döntésével találkozni, amelynek célja nem a demokrácia, a nyilvánosság szűkítése, hanem a bővítése. Egyetlenegyet, amelyik nagyobb beleszólást enged a magyaroknak saját ügyeikbe. Ehelyett azt látjuk, ahogy Orbán méricskéli, miként tudja tartani a demokrácia látszatát annak lényege nélkül.

Az európai bíróság el fogja kaszálni ezt az új szabályt, addig viszont kevesebb jog lesz e hazában, mint eddig volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.