galéria megtekintése

Itthon maradt ország

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 24. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Mennek a targoncások is. Szomorúan jelenti a hvg.hu, hogy az orvosok, ápolónők, informatikusok és kamionsofőrök után a targoncások is Németországba vándorolnak.

Ha úgy vesszük, ennek örülni kellene. A hír tudniillik azt is üzeni, hogy van még kereslet a magyar targoncások iránt, értik a szakmájukat, és megbízhatóak. Ez örvendetes. Már jó ideje úgy hittem, hogy ennek a szakmának is vége. A szeszgyár udvarán láttam egy targoncást, fél órán át rakott egymásra három üres üveges konténert, a végén leborult az egész. Pedig kitűnő, Hyster márkájú targoncája volt.

Annak idején a mosodai előkészítőben Laci, egy tanulatlan ember volt a targoncás, citromsárga bolgár gépével légies könnyedséggel táncolt a teli konténerekkel, egyszer még Csákánynét, a csoportvezetőt is a plafonig emelte, hogy ellenőrizni tudja a szennyes zsákok beérkezési dátumát, közben meg-megrántotta az emelőkart, hogy Csákányné szoknyája meglibbenjen.

Azt is olvasni, hogy nincs már elég hentes, pincér, cukrász, pénztárosnő, bolti eladó és mozdonyvezető sem; elérkezett az idő, hogy megkérdjük, ki marad itthon, s aki itthon marad,mire használható. Hó elején, amikor még szinte nyár volt, a téri padon vártam a családot, köröttem két utcaseprő dolgozott. Birkóztak a falevelekkel, de ezt szó szerint kell érteni. Az egyik sepert, a másik a lapátot tartotta. De amikor a levelek a lapáthoz értek, a szél megfútta őket, s odébb szálltak.

 

Akadtak egész levélkupacok, amelyeket tízszer tereltek rá a lapátra, de tízszer fújta őket szerteszét a szél, a tizediknél aztán végre megálltak az utcaseprők, rágyújtottak, és azt mondták, baszod anyját, eső kellene, akkor a szél nem bír a levelekkel. Nem azért, de gyerekkoromban az utcaseprőnek még volt becsülete, és egyéniségek voltak. Az utcánkban dolgozó Ragacs nevű utcaseprő úgy tudta egy kézzel a lapátra gurítani a lócitromot, hogy közben oda se nézett, és seprés közben is úgy tudott rágyújtani, hogy egyszer se gurult vissza egyetlen lócitrom se az útra.

A mi két utcaseprőnk valószínűleg velünk marad, itt fognak söpörni az idők végezetéig, miközben a legjobb utcaseprők már valamelyik nyugati városban söpörnek seprőgép ülésén kormányozva. Sajnos azzal az országnak most már komolyan kell számolnia, hogy aki hentesként maradt itthon, az nem ismeri a frikandót, a szakács az eredeti rizottót, a szabó az órazsebet; országos képzetlenség és tehetségtelenség vár a jövő itthon maradt Magyarországára.

A héten ettől függetlenül ünnep volt. Előtte egy nappal diákok takarították a gimnázium udvarát, cirokseprűvel estek neki a leveleknek, amelyek nem mozdultak. Mind rátapadt a vizes aszfaltra, pár percig úgy volt, hogy az idén el is marad október 23-a. Ám egy kémiatanár kinézetű férfi leszólt az emeleti ablakból, hogy akkor szedjétek kézzel; így történt, hogy mégis lett méltó ünnepi megemlékezés az udvaron. A fiúk jövőre megszerzik érettségi bizonyítványukat; vajon hányan maradnak itthon utcaseprőnek?

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.