Mennek a targoncások is. Szomorúan jelenti a hvg.hu, hogy az orvosok, ápolónők, informatikusok és kamionsofőrök után a targoncások is Németországba vándorolnak.
Ha úgy vesszük, ennek örülni kellene. A hír tudniillik azt is üzeni, hogy van még kereslet a magyar targoncások iránt, értik a szakmájukat, és megbízhatóak. Ez örvendetes. Már jó ideje úgy hittem, hogy ennek a szakmának is vége. A szeszgyár udvarán láttam egy targoncást, fél órán át rakott egymásra három üres üveges konténert, a végén leborult az egész. Pedig kitűnő, Hyster márkájú targoncája volt.
Annak idején a mosodai előkészítőben Laci, egy tanulatlan ember volt a targoncás, citromsárga bolgár gépével légies könnyedséggel táncolt a teli konténerekkel, egyszer még Csákánynét, a csoportvezetőt is a plafonig emelte, hogy ellenőrizni tudja a szennyes zsákok beérkezési dátumát, közben meg-megrántotta az emelőkart, hogy Csákányné szoknyája meglibbenjen.
Azt is olvasni, hogy nincs már elég hentes, pincér, cukrász, pénztárosnő, bolti eladó és mozdonyvezető sem; elérkezett az idő, hogy megkérdjük, ki marad itthon, s aki itthon marad,mire használható. Hó elején, amikor még szinte nyár volt, a téri padon vártam a családot, köröttem két utcaseprő dolgozott. Birkóztak a falevelekkel, de ezt szó szerint kell érteni. Az egyik sepert, a másik a lapátot tartotta. De amikor a levelek a lapáthoz értek, a szél megfútta őket, s odébb szálltak.
