Itt az idő dühbe jönni

Ha egy élsportoló férfi „körbekeféli” az uszodát, akkor jó fej. Ha egy nő „szeret kefélni”, megérdemli, hogy megerőszakolják. Ez a logika, mely minden felelősség alól felmenti a férfit, viszont elítéli és hibáztatja a nőt, még mindig széles körben tartja magát, igaz, egyre több emberből vált ki hatalmas felháborodást és utálkozást. Egyre többen értik meg, hogy a nemi erőszak megítélése szempontjából irreleváns, hogy az áldozat óvatlanul bement egy raktárhelyiségbe fényes nappal az uszoda területén, miniszoknyát hordott, éjszaka egyedül mászkált vagy szabados életet élt. (NB. prostituáltat sem szabad megerőszakolni.) Az más – fontos! – kérdés, hogyan lehet és kell fiatal lányokat, nőket megtanítani arra, hogy ne váljanak áldozattá.

A nemi erőszak jogi szabályozása és közmegítélése Magyarországon a hatvanas években a férfifelsőbbrendűségbe vetett hiten alapult, s a Kiss-ügyben hozott bírói ítélet hűen tükrözte ezt a szemléletmódot. Ezért is úszhatták meg Kissék enyhe büntetéssel, noha csoportosan követtek el nemi erőszakot, és annak a gyanúja is felmerült, hogy más áldozataik is voltak. Takáts Zsuzsanna állítása szerint életvitelszerűen erőszakoskodtak, ez a „szórakozás” része volt a mindennapi életüknek. Ha így volt, akkor lehetetlen, hogy az uszoda személyzete, az edzők, az úszók nem tudtak erről. Mégis hallgattak, és hallgatnak ma is, s ezzel rázárják a hallgatás kelepcéjét mindazokra a megerőszakolt áldozatokra, akik lelki traumával, megbélyegzéssel és más súlyos következményekkel fizettek magas árat pusztán azért, hogy nőnek születtek.

Ma már tudjuk, hogy a legtöbb áldozat megtartja magának a „szégyenét”, s csak hosszú idő elteltével mer egyáltalán beszélni róla, amikor már súlyos pszichés károsodást szenvedett el, önbecsülése megrendült, esetleg szexuális élete is tönkrement. Nem húsz hónap a rehabilitációs idő, még egy olyan erős személyiség esetében sem, mint Takáts Zsuzsanna, aki arra is képes, hogy empatikus legyen az elkövetők családtagjai­val szemben, és nem táplál gyűlöletet senkivel szemben.

Ma már tudjuk, hogy a nemi erőszak a legsúlyosabb bűnök egyike, s aki nőket erőszakol meg, az nem szereti, hanem gyűlöli vagy lenézi a nőt, de főként uralkodni akar fölötte. Tudjuk, mennyire kártékony az az általános légkör, mely elnéző a férfiagresszióval szemben és a nők bűntudatát szólítja meg. Éppen ezért most már tudni akarjuk a teljes igaz­ságot. Ennek kiderítése nemcsak az áldozatok érdeke, hanem mindannyiunké, nőké és férfia­ké egyaránt, akik nem kérünk többet a férfimítoszokból, hazugságokból, elutasítjuk a kettős értékrend hamisságát, és nagyon úgy érezzük, itt az ideje, hogy dühbe guruljunk.

A szerző szociológus, író