galéria megtekintése

Alakuljon baloldali árnyékkormány!

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 28. számában
jelent meg.

Mándy Gábor
Népszabadság

Az EP-választás megmutatta, milyen lett volna, ha előzetes regisztrációhoz kötik az országgyűlési választáson való részvételt. Ezek az aktív szavazók valóságos erőviszonyai.

A választási eredményekből labdarúgónyelven kiderült, hogy csak egy első ligás csapatunk van: a Fidesz.

Itt az ideje, hogy az MSZP tagsága felismerje, hogy a kormányzati múlt nem jelent garanciát a túlélésre. A csúcsvezetőség testületi lemondása még nem elég. Nem lenne jó, ha egykét kisebb cserével lényegében ugyanez a csapat állna fel. Most a „fiatal generáció” mondott csődöt, vissza kellene jönnie néhány korábbi, tapasztalt játékosnak (Kovács László, Lendvai Ildikó). És meg kellene találniuk az új helyüket, amelyik kifejezi a tényleges társadalmi befolyásukat.

 

Az önkormányzati választáson újra össze kell fogni. Itt az ideje, hogy ne erőből, a pártok támogatottsága alapján egyeztessenek a jelöltekről, hanem a lehetséges jelöltek közül válasszák ki a legesélyesebbet.

Itt az ideje megfontolni, hogy az egyenként gyenge ellenzéki formációkból egyetlen, értelmes alternatív erő jöjjön létre, amely betöltheti egy reális váltópárt funkcióit. Erre talán –amerikai mintára – egy magyarországi demokratikus párt lenne a legalkalmasabb, amely képes lefedni a társadalom egészét, és össze tudja egyeztetni a különböző igényeket egy optimalizálási folyamatban. Olyan pártot képzelek el, amelyben együtt dolgozik Juhász Péter, Bajnai Gordon, Kuncze Gábor, Bokros Lajos – és talán egy önkritikusabb Gyurcsány Ferenc. A szociáldemokraták és a Munkáspárt által reprezentált szavazók érdekeit is figyelembe kell venni – ha esetleg a vezetőikkel, Schmuck Andorral és Thürmer Gyulával nem lehetne is közös nevezőre jutni. Van erre négy év – de a legfontosabb lépéseket még ebben az évben kellene megtenni.

Itt az ideje, hogy megalakuljon egy „árnyékkormány” (esetleg Bajnaival az élen), és minden kérdésben világosnak kell válnia, hogy a Fidesz politikájával szemben létezik egy reális alternatíva. (Egy bölcs ellenzék természetesen azt is elismeri, amikor egyetért a kormányzati intézkedésekkel.)

Annak is itt az ideje, hogy kidolgozzunk egy B tervet: hogyan élhetnek tovább a demokratikus eszmék egy tartósan berendezkedő jobboldali-nacionalista Orbán-rendszerben. Ideje létrehozni ennek szervezeti elemeit (demokratikus vitakörök, lakossági kezdeményezések, demokratikus nevelési és ismeretterjesztési formák stb.).

A demokratikus eszmeiség aludhat egy ideig, de nem halhat meg.

                                                                               ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.