2010 áprilisában, az első választási forduló után még nem volt (parlamenti) kétharmad. Hogy legyen, ahhoz kellett a „Csak a Fidesz!” kampány meg néhány tízezernyi választópolgár, aki az akkor már elég nyilvánvaló aggályok (és a saját józan esze) ellenére elfogadta, hogy jó lesz nekünk, ha egy párt kétharmados többségre támaszkodva maga írhatja át a múltat és a jövendőt.
Őket valahogy úgy tudnánk elképzelni, mint egy ártatlan ifjú hölgyet, aki éjfélkor egyedül sétál be a matrózkocsmába, és elkiáltja magát: csináljatok velem, amit akartok.
És a Fidesz az elmúlt öt évben tényleg azt csinált az országgal, amit csak akart.
