A válság előtti ősidőkben, amikor polgártársaimra rásózták az azóta bedőlt hitelek százezreit – úgy forintban, mint devizában –, volt egy reklám, melyre ma is élesen emlékszem. Puccos esküvőn az örömapa dicsekszik az egyik vendégnek, hogy „a hitelből kijött az esküvő, a nászút, és az új kocsinkat még nem is láttad”! Jó nagy lehetett az a hitel. Pláne azoknak, kiknek örömapányi korukra sem gyűlt össze még az esküvőre való saját megtakarítás sem. Ő volt a követendő minta, a büszke örömapa, aki felhőtlen boldogságban költötte a sok pénzt, amije nem volt neki, s amennyinél még – kamatnyival – többet kellett (volna) élete alkonyodó évtizedeiben a bank számára kitermelnie.
Ezen örömapák derűje borult borúba az adósság drámai terhe alatt. Régi emlék már az esküvő, a nászút, az egykoron új kocsit meg alkalmasint áron alul el is kellett adni már, hisz a benzinkút helyett már amúgy is a bankba kellett vinni a pénzt.
Egy ideig ilyen reklámokat nem nagyon láttunk. Hanem inkább olyanokat, melyek hitel helyett betéteket ajánlottak. Hogy azzal a sok pénzzel, ami a zsebünkben van, menjünk az X bankba, mert a zsebünk nem fizet nekünk kamatot. Mostanában viszont ismét a felelőtlenség apoteózisa zengi be a reklámszektort.
